Kövess minket

Hiphop

DaBaby önvédelemre hivatkozott, mikor 2018-ban lelőtt valakit, ez a videó kicsit mást mond

Megosztva

Egy korábban a publikum által soha nem látott kamerafelvétel került elő DaBaby 2018-as lövöldözéséről, melyben egy 19 éves férfi életét vesztette.

Az eset egy észak-karolinai Walmart áruházban történt még 2018 novemberében. DaBaby azt állította, hogy önvédelemből lőtte le az áldozatot, de a Rolling Stone által most publikált felvétel egy kicsit árnyalja ezt az érvelését. A videó a konfliktus kirobbanását és az utána következő pillanatokat tartalmazza, a konkrét lövöldözést nem. Az érdekesség benne az, hogy habár a rapper önvédelemre hivatkozott, a videón látszik, hogy valójában ő esett neki az egyik férfinak, ő kezdeményezte a bunyót, melynek halálos kimenetele lett.

A történet főszereplői DaBaby, Jaylin Craig, és Henry Douglas. Utóbbinak esett neki a rapper, miután Douglas állítása szerint bedühödött, amiért felismerték őt az áruházban. A páros dulakodni kezdett, Craig pedig fegyvert rántott, és közelebb ment hozzájuk, igaz az a felvételen nem látszik, hogy hadonászott-e vele, vagy csak a kezében volt a pisztoly. A rapper mindenesetre ezt halálos fenyegetésnek élte meg, és lelőtte a 19 éves fiatalembert. A videó végén látszik, hogy a rapper kicsit zavartan próbálja összeszedni magát.

Jaylin Craig anyja sérelmezte, hogy a nyomozás során a rendőrök nem hallgattak ki több szemtanút. DaBaby elismerte, hogy ő lőtt, állítása szerint önvédelemből. Végül csak fegyvertartásért ítélték el, a gyilkosság vádját dobták.

Dave Chappelle a legutóbbi standup különkiadásában amúgy pont azzal poénkodott, hogy Amerika egy olyan ország, ahol simán lelőhetsz valakit következmények nélkül, de ha az LGBTQ közösséget bántod meg, akkor akár a karriered is bánhatja.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés