Kövess minket

Film

Dennis Quaid elérzékenyülve beszélt a 2Pac-kal való közös filmes munkájáról

Megosztva

Dennis Quaid a PBD Podcastban vendégeskedett, ahol többek közt arról is beszélt, hogy milyen volt 2Pac, James Belushi és James Earl Jones oldalán játszani az 1997-es Bűnös szándék című filmben.

Az nagyon jó volt” – mondta a színész a rapperrel való közös munkáról. „Elég jól megismertem 2Pacot, amikor azt a filmet csináltuk. Mindketten imádtuk a kínai kaját, mint kiderült. Szóval ő és én minden nap ott voltunk a lakókocsiban. Öt egymást követő napon kínai kaját ettünk.”

Akkoriban nem sokat tudtam arról, hogy ki is ő valójában” – folytatta színész. „Tudtam nagy vonalakban, hogy ki ő, de mélyebben is megismerhettem, beszéltünk a színészetről, a felnőtté válásról, az édesanyánkról. Olyan nagy szíve volt. Nagyon tehetséges színész is volt, és szívta magába a tudást.”

Nem tudtam, hogy igazából költő. Elmesélte a történetet, hogy hogyan akarták megölni őt korábban New Yorkban. Aztán hat hónappal később megölték” – osztotta meg, miközben az érzelmei kezdtek eluralkodni rajta. „Az az eset nagyon megrázott.” Quaid ezután kiemelte, hogy Pac mennyire sebezhető volt, és hogy mennyi mindent adhatott volna a világnak.

A színész később hozzátette: „Ő csak egy emberi lény volt. Gyerek volt, és sebezhető ember. Költői szíve volt… Ez volt a sebezhetősége és ez a kíváncsiság a többi ember iránt, beleértve engem is.

A Bűnös szándék volt az egyik posztumusz megjelent 2Pac film, a másik az 1997 elején megjelent ‘Az utolsó belövés‘.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés