Kövess minket

Aztaa

Dennis Rodman még a héten elindulhat, hogy kiszabadítsa a hasisolaj miatt börtönbe került kosarast Oroszországból

Megosztva

Nem várt helyről kaphat segítséget Brittney Griner. Az egykori lepattanókirály és bulicsászár, Dennis Rodman szombaton arról beszélt az NBC Newsnak, hogy hamarosan, akár még ezen a héten elutazhat Oroszországba, hogy diplomáciai kapcsolatait latba vetve hazavigye a kábítószer birtoklás miatt kilenc évre ítélt profi női kosarast:

„Felhatalmazást kaptam, hogy elmenjek Oroszországba, és kiszabadítsam ezt a lányt.”

A Féreg, merthogy ez Rodman beceneve, egyelőre nem árulta el, kitől kapott „felhatalmazást” a mentőakcióra, de John Biden amerikai elnök egyik adminisztrációs munkatársa szerint az ex-kosaras ténykedése valószínűleg többet árt az ügynek, mint amennyit egyébként használ.

Rodman korábban, amolyan önjelölt, wannabe diplomataként többször megjárta Észak-Koreát, ahol közeli barátja, Kim Dzsongun vendégszeretetét élvezte. Állítása szerint 2018-ban az ő közbenjárása is kellett ahhoz, hogy az ázsiai országban fogvatartott amerikai misszionárius, Kenneth Bae végül hazajuthatott. Oroszországban sem először járna, hiszen 2014-ben, Moszkvában találkozott már Vlagyimir Putyin elnökkel, akit aztán cool arcnak titulált.

A 31 éves Grinert alig egy gramm hasisolajjal tartoztatták le egy oroszországi reptéren februárban, fél évvel később pedig, augusztus 4-én kilenc év szabadságvesztésre ítélték.

Érdekesség, hogy az Onyx alapítótagja, Fredro Starr nemrég szintén megszólalt a WNBA sztárral kapcsolatban. Szerinte szimplán politikai döntés született, ami ugyan nagyon gáz, viszont Oroszország egyáltalán nem rossz hely.

„Az Onyx-nak Oroszország a legnagyobb piaca. Sokat koncertezünk ott. Az oroszok mások, de imádják a rap-zenét. Füvet én sosem vinnék magammal, mondjuk nem is nagyon kell, hiszen rengetegen termesztenek arrafelé. Jobb cuccokat szívok Oroszországban, mint bárhol máshol” – mondta Fredro, majd hozzátette, ettől függetlenül tényleg kibas*ás ez az egész huzavona.

(NBC)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés