Kövess minket

Hiphop

Doja Cat összebalhézott a paraguayi rajongóival, majd bejelentette, hogy visszavonul

Megosztva

Drámaian alakul Doja Cat dél-amerikai turnéja.

A rapper és énekesnő kedden egy paraguayi fesztiválon lépett volna fel, de az Asunciónico nevű rendezvényt végül egy durva vihar miatt lemondták. Doja egy azóta törölt posztban arról írt, hogy nem lesz koncert, és egyetlen rajongója sem várta őt a hotelnél, annak ellenére, hogy többen ezt állították. A zenész ezután a következő, Brazil fellépését kezdte promózni, de a paraguayi fanok nem hagyták annyiban a dolgot és egyes számú közellenségnek nevezték ki Doját, amiért nem mutatott több szeretetet az ország irányába.

Doja először arról posztolt, hogy nem érdekli az emberek siránkozása, majd később bejelentette, hogy soha többet nem csinál közös fotót a fanokkal, és inkább abbahagyja a zenélést, mert nem bírja a nyomást, visszavonul. „Minden halott számomra, már a zenélés is, és egy kibaszott idióta voltam, hogy azt hittem, hogy ez nekem való, ez az egész egy rémálom, kövessetek ki” -írta, miközben a Twitter nevét is megváltoztatta arra, hogy „kiszállok”.

Doja tegnapi Brazil showja amúgy saját bevallása szerint nem sikerült túl jól, vagy ahogy ő fogalmazott, nem volt elég jó, de ma ismét fellép az országban és állítása szerint addigra összekapja magát.

A Billboard amúgy megkereste Doja szóvivőjét, aki nem akart nyilatkozni a „visszavonulással” kapcsolatban. A zenész hamarosan a The Weeknd-del indul közös turnéra Észak-Amerikában.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés