Hiphop
Dopeman az egyik alapító tagja a Fidesz új Digitális Polgári Körének

„Meg kell szerveznünk magunkat, hogy megvédjük Magyarország szuverenitását az online térben is. Hitvallásunk jelöli ki céljaink hármas egységét: megmaradni magyarnak, megvédeni szabadságunkat és gyarapítani az erőnket egy digitalizált világban is. Ez a mi nemzeti algoritmusunk” – olvasható a Digitális Polgári Kör hivatalos weboldalán, aminek létrejöttét szombaton jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, Tusnádfürdőn.
A Digitális Polgári Körök (röviden: DPK) célja az, hogy egyre több legyen belőlük országszerte, és gyakorlatilag online segítség a jelenlegi kormánypártok újabb hatalomra kerülését 2026-ban.
Az első Kör alapítótagjai közt van Dopeman is. A rapper korábban már fotózkodott a Karmelitában Orbán Viktorral, akit a barátjának hívott. Most úgy tűnik, hogy Dope mélyebben is részt fog venni a közelgő kampányban.
A rapper amúgy a kormánykritikus előadóknak is üzent nemrégiben:
„Venni kellene egy mély levegőt, és úgy ránézni az életre. Az emberek létezése valójában nem Orbán Viktoron múlik. Az a gond sokszor az emberekkel, hogyha a saját levesük nem ízlik nekik, akkor el kezdenek kiabálni, hogy szar a szakács, és valaki rakjon eléjük valami finom ételt, de gyorsan. Pedig az élet nem így működik: figyelnünk kell arra, hogy főzzük a saját levesünk. S ha ez megtörtént, akkor az Azahriah-ák és Sisik is rájönnek, hogy milyen egyedülálló lehetőségeik vannak magyar fiatalként. Elég csak a 25 éven aluliak SZJA-mentességét és a megannyi életkezdési támogatást nézni„
