Aztaa
Dopeman szerint az elmúlt 200 évben nem éltek ilyen jó életszínvonalon a magyarok, mint Orbán alatt

Dopeman nemrég feltűnt a Mandiner ‘Reakció’ című podcast műsorában, ahol többek közt mesélt a miniszterelnökkel való találkozójáról.
A rapper elmondása szerint korán érkezett Karmelitába, humoros részleteként említve, hogy kávét ajánlottak neki, de azt nem fogadta el, mert tartott attól, hogy „rájön a szapora”, és akkor nem tud részt venni a mély gondolatokban.
A rapper nyíltan vállalta a támogatását: elmondta, hogy nem titkolja, hogy Orbán Viktort kedveli, legutóbb Fideszre szavazott, sőt úgy érzi, „hasonló rúgóra jár az eszünk, látom a víziót, elképzeléseket és az eredményeket is”. Kiemelte, hogy az elmúlt kétszáz évben a magyarok nem éltek ilyen magas életszínvonalon, mint most. Hozzátette, hogy a miniszterelnökkel készült közös fotó óta folyamatosan megállítják az utcán, szerinte ez azt bizonyítja, hogy van egy csendes többség, aki egyetért vele.
A találkozó után Dopeman Orbán auráját is méltatta: szerinte a kormányfő élő hittel rendelkezik, ami manapság ritka, és bár lehetnek hibák, az irány jó, a cél pedig az, hogy megmaradjon a magyar szó, nyelv és gondolat.
