Hiphop
Dr. Dre hivatalosan is dollármilliárdos
A Forbes friss, 2026-os milliárdoslistája szerint Dr. Dre hivatalosan is belépett a milliárdosok klubjába. A magazin becslése alapján a legendás producer vagyona elérte az 1 milliárd dollárt, amivel a világ leggazdagabb embereinek listáján is helyet kapott.
Dre már 2014-ben azt állította, hogy ő lett a hiphop első milliárdosa. Azután tette ezt a kijelentését, amikor üzlettársával, Jimmy Iovine-nal eladták a Beats by Dre fejhallgató-céget az Apple-nek nagyjából 3 milliárd dollárért. Bár az üzlet hatalmas bevételt hozott, az adók, a tulajdonrészek aránya és későbbi pénzügyi tényezők miatt Dre vagyona hosszú éveken át éppen a milliárdos határ alatt maradt.
A producer vagyona viszont most átlépte a bűvös határt, köszönhetően a rendkívül sokrétű üzleti portfóliójának. A Forbes szerint a bevételeinek jelentős része továbbra is a Beats Electronics történelmi sikeréből származik, de komoly szerepe van az Aftermath Entertainment kiadónak is, amely többek között Eminem, 50 Cent és Kendrick Lamar karrierjét is elindította. Emellett Dre új üzleti vállalkozásokba is beszállt: például Snoop Dogg-gal közösen indított prémium ital-márkát, amelynek „Gin & Juice” koktéljai és „Still G.I.N.” termékei jelentős bevételt generáltak.
A Forbes rangsorában Dr. Dre a világ leggazdagabb emberei között a 3332. helyen szerepel, nagyjából ugyanabban a vagyonkategóriában, mint például Rihanna. A zenészek közül azonban így is egy rendkívül exkluzív klub tagja lett, rajta kívül mindössze néhány zenei előadó, köztük Jay-Z, Beyoncé, Taylor Swift, Bruce Springsteen és Rihanna érték el hivatalosan is a milliárdos státuszt.