Kövess minket

Hiphop

Eazy-E közös zenéket rögzített a Guns N’ Roses-zal a halála előtt, már csak elő kéne kerülniük

Megosztva

Eazy-E állítólag több „tekercsnyi” kiadatlan zenét hagyott hátra, amelyek közül néhány a legendás rockegyüttessel, a Guns N’ Roses-zal együtt lett felvéve.

A Ruthless Records alapítója közel három évtizeddel ezelőtt hunyt el, de a néhai rapper egyik közeli barátja, Bigg A szerint még mindig keringhet néhány posztumusz felvétel a világban. Arnold „Bigg A” White-ot a Rock The Bells szólaltatta meg egy márciusi eseményen, ahol Daz Dillinger és Lil Eazy-E közös albumát, a The Legacy-t debütáltatták. Elmondása szerint Eazynek a Guns N’ Roses-os Slash-sel is volt többek közt kollab dala.

Még mindig vannak kiadatlan zenék” – erősítette meg Bigg A. „Biztosan tudjuk, hogy két-három-négy tekercs volt a kocsijában, amikor kórházba került. Ezek a tekercsek eltűntek. Voltak dalai Slash-sel a Guns n’ Roses-ból – voltak dalai a Guns n’ Roses-zal azokon a tekercseken. Azokat a tekercseket megtalálták, mert Kanadában kötöttek ki. Ez egy teljesen más történet, de hogy mi történt velük azóta, azt nem tudom” – mesélte.

Nem tudom, hogy az örökösei megkapta-e őket, de vannak kiadatlan zenék, és DJ Yellának van néhány kiadatlan acapella vokálja, utoljára tudtommal Dre stúdiójában is volt vele„- tette hozzá.

DJ Yella amúgy korábban már elmesélte, hogy anno tervben volt egy közös Eazy-E és Guns n’ Roses turné, de az ügynökeik végül nem tudtak megegyezni. A banda énekese, Axl Rose amúgy is nagy N.W.A. fan volt, a csapat logójával ellátott sapkát is hordott klipekben és koncerteken.

A Gangsta Rap keresztapja 1995. március 26-án hunyt el AIDS okozta tüdőgyulladással kapcsolatos komplikációkban.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés