Egy legenda búcsúján jártunk

Annak idején 70-80 ezer ember töltötte meg a kettős rangadókon, de még a ’90-es évek közepén, egy Ferencváros – BVSC sima bajnokin is 40 ezren izgultak a lelátóin. Hétfőn elbúcsúztatták a Puskás Ferenc Stadiont, lánykori nevén Népstadiont, az ország stadionját. Kimentünk, körülnéztünk, lehangoló volt.

Ahol annak idején sok tízezer ember szurkolt, most csak pár százan, jó esetben ezervalahányan lehettek. A búcsúra már nem sokan voltak kíváncsiak. Az 1953-ban épült épület hosszú évek óta agonizál. Felső karéját életveszélyesnek minősítették, ahol korábban majdnem százezer ember foglalt helyet, az utóbbi években jó ha tíz-húszezren, legyen bár az alkalom egy válogatott meccs.

Az utolsó estén volt ismét színész-újságíró találkozó, mint a régi szép időkben, megjelentek jó páran a magyar foci és sport ismert alakjai közül, mint például ifjabb Bene Ferenc, Mészöly Géza, Kisteleki István. Megünnepelték a 92 éves éves Szepesi Györgyöt, aki elmondta, ő bizony a Népstadionban született. Joggal mondhatta, hiszen már 1945 tavaszán (!) magyar válogatott meccset közvetített.

A Népstadion egykor a szocializmus dicsőségére épült, Rákosi elvtárs még menekülő alagutat is építetett bele, elvégre a hidegháborús éveket írtuk, és a diktatúra urai is féltették az életüket. A központi tornyát 11 emelet magasra tervezték – nem lett annyi. Legnagyobb napjait akkor élte, amikor férfi kosárlabdázóink Európa-bajnokok lettek benne, illetve itt győztük le 7:1-re az angolokat is. Aztán koncerteket rendeztek gyepén, a Queen fellépése máig legendás. Elbúcsúzott, jöhet a helyére egy szép, új, modern, nagyon kellene már.