Kövess minket

Aztaa

Elon Musk bejelentette, hogy 2023-ban jelenik meg a Tesla Cybertruck

Megosztva

Elon Musk felavatta a Tesla új gigagyárát Texasban, egyben bejelentette, hogy jövőre már kapható lesz a cég futurisztikus Cybertruck nevű könnyű teherautója.

A Tesla pickup 2023-ban jelenik meg hivatalosan – közölte Musk a Cyber Rodeo nevű austini rendezvényen, mely gyáravató ünnepségként is funkcionált. Az eseményen bemutatták az elektromos autó majdnem végleges verzióját, melyet anno 2019-ben lepleztek le, egy befuccsolt ablaktöréses performansszal. A prototípusokhoz képes apróbb változásokat eszközöltek, például nincsenek már az ajtón kilincsek, automata módon, mesterséges intelligencia segítségével nyílnak majd.

A Cybertruck gyártása az eredeti tervek szerint 2021-ben indult volna, de ezt végül kitolták, az új 2023-as dátumban viszont már nagyon magabiztos Musk. A Tesla nemrégiben egy európai, Berlin melletti gyárat is nyitott, idén a termelés felfuttatására koncentrálnak, jövőre pedig az új termékek bevezetésére, a Cybertruck mellett ugyanis az új roadster, teherautó, sőt az emberre hasonlító, Optimus nevet viselő robot is 2023-ban érkezhet.

(VG)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés