Kövess minket

Tech

Elon Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese, rögtön meg is szavaztatta a követőivel egy új funkció bevezetését

Megosztva

Elon Musk pár hete még azt pedzegette, hogy lehet saját közösségi oldalt indít, ahol állítása szerint nagyobb szólásszabadságot biztosítana a felhasználóknak, mint amit jelenleg a Twitter nyújt. Ez végül nem történt meg, helyette viszont váratlanul a milliárdos 9,2 százalékos részesedést vásárolt magának a Twitterben és ezzel a platform legnagyobb részvényesévé vált.

Musk bevásárlásának a hírére a platform árfolyama nagyot ugrott a tőzsdén, 23,2 százalékos pluszban nyitott a részvénye.

Mint később a Twitter bejelentette, Musk az igazgatótanácsba is beül, a portál megreformálásába pedig úgy tűnik a követőit is bevonta, ma például arról tett fel szavazást a Twitter oldalára, hogy bevezessenek-e egy a posztok utólagos szerkeszthetőségét lehetővé tevő gombot. A szavazásnál jelenleg 73%-kal vezetnek az igenek.

A szerkesztés gomb az egyik leggyakrabban felmerülő kérés a Twitter felhasználók körében, támogatói azzal érvelnek, hogy végre ki lehetne javítani az elírásokat, míg ellenzői szerint vissza lehetne élni vele, hisz így az emberek mindig átírnák a véleményüket, ha esetleg sokan kritizálnak azt. Jack Dorsey, a Twitter korábbi vezérigazgatója mereven a szerkesztés gomb ellen volt. Musk egy Twitter felhasználó javaslatára, miszerint a posztok szerkesztését rövid ideig kéne jóváhagyni, és a korábbi verziót is láthatóvá kéne tenni, azt írta, hogy: „Ez egy logikus ötlet„.

(The Verge)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés