Kövess minket

Elektronikus

Elon Musk nem jutott be Berlin legmenőbb techno klubjába

Megosztva

A világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk jelenleg épp Berlinben tartózkodik, és hát ha valaki a techno európai fővárosába megy, kvázi kötelező megnézni egy-egy bulit is. Musk egyik Twitter posztja szerint ellátogatott a csak techno-templomnak nevezett Berghainba is, ahol híresen szigorú a facecontrol, a bulizók több órás sorbanállás után csak reménykedhetnek benne, hogy a biztonsági őrök végignézve rajtuk, nem küldik el őket egy szimpla „nein”-nel. Musk sem jutott tovább a bejáratnál.

Azt írták a Berghain falára, hogy BÉKE! Nem tudtam bemenni” – írta Musk, bár az nem derül ki a posztjából, hogy saját maga döntött így, vagy elutasították a bejáratnál.

A milliárdos egy másik posztjában a BÉKE szöveggel való problémáját is kifejtette. „Béke. Béke? Utálom ezt a szót. Azok, akiket érdekel a béke (énis köztük vagyuk), nem kell, hogy hallják. Azok pedig, akiket nem érdekel a béke, hát…” – írta Musk, utalva arra, hogy az agresszorokat holmi béke felirat nem fogja meghatni.

Musk, aki korábban azt mondta a techno és rave bulikról, hogy „maximálisan embernek” érezheti magát rajtuk, maga is készített elektronikus zenét, igaz az inkább az EDM stílust súrolta, mint a sötét technót.

Berghainba való nem bejutás ellenére Elon elég jól érzi magát Berlinben, hisz tegnap arról írt, hogy imádja a várost.

(Mixmag)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés