Hiphop
Első helyen nyitott J. Cole új albuma, rég fogyott ilyen erősen hiphop lemez
J. Cole ismét megcsinálta: The Fall-Off című új albuma rögtön az első helyen debütált a Billboard 200 listán, ezzel pályafutása hetedik listavezető lemezét szerezte meg. A friss kiadvány a február 21-i dátummal jelölt toplista élére került, megerősítve, hogy a rapper továbbra is az amerikai hiphop egyik megkerülhetetlen alakja.
A projekt különösen nagy várakozás előzte meg, hiszen a The Fall-Off Cole első új nagylemeze 2021 óta, és sokak szerint akár a karrierje záró fejezete is lehet, igaz ez valószínűleg csak marketingduma. A Billboard adatai szerint ezzel az eredménnyel J. Cole már a hetedik alkalommal jutott fel a lista csúcsára.
A lemez az Egyesült Államokban 280 ezer úgynevezett album-egyenértékű egységet ért el az első héten, ami az egyik legnagyobb hiphop-startnak számít az elmúlt időszakban. Ebből mintegy 167 000 egység a streamingből származott, míg körülbelül 113 000 példányt hagyományos formában, például CD-n és bakeliten adtak el. Utoljára Playboi Carti MUSIC-ja nyitott ilyen erősen a hiphop lemezek közül, ami majdnem egy éve jelent meg.