Kövess minket

Hiphop

Eltűnt Theophilus London

Megosztva

Theophilus London családja a héten bejelentést tett a Los Angeles-i rendőrségen és a nyilvánosság segítségét kérik, mondván, hónapok óta nem látták a rappert. A 35 éves zenész családja és barátai szerint utoljára júliusban beszélt vele valaki, azóta nincs vele kontaktjuk – áll a család közleményében, amelyet szerdán adott ki a Londonnal együtt dolgozó Secretly nevű kiadó.

London hozzátartozói az elmúlt hetekben próbálták felkutatni a rappert, végül a hét elején rendőrségi bejelentést tettek, eltűnt személyként nyilvántartva őt. „Szeretünk téged fiam” – írta a rapper apja a család közleményében, melyben kiemelik, hogy adjon magáról életjelet és várják haza. London utoljára szintén júliusban posztolt az Instagram oldalára, de a rendőrség tájékoztatása szerint LA nyomornegyedében, a Skid Row-n látni vélték, október 15-én, tehát akkor még biztosan életben volt.

London Trinidad és Tobagóban született, majd New York Brooklyn kerületében nőtt fel. 2016-ban Grammy-díjra jelölték, Kanye West „All Day” című dalában való közreműködéséért. Ye-vel amúgy gyakran együtt dolgoztak. A rapper utolsó nagylemeze 2020-ban jelent meg, szerzői kiadásban.

(VIBE)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés