Kövess minket

Aztaa

Eminem és Kendrick Lamar is elítélték, hogy az amerikai alkotmánybíróság visszavonta az abortuszhoz való jogot

Megosztva

Az Egyesült Államok alkotmánybírósága pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt. A döntés történelmi, pláne úgy, hogy az amerikaik többsége, 61%-a úgy gondolja, minden tagállamban legálisnak kéne lennie az abortusznak.

A döntés után Alabama, Arkansas, Kentucky, Louisiana, Missouri, Oklahoma, Ohio, Dél-Dakota, Tennessee, Texas, Utah máris betiltotta, vagy érvenyesítette a korábbi tiltásokra vonatkozó döntéseit, és hamarosan újabb államok követhetik a példájukat.

Az abortusz tehát erősen megosztja az amerikai társadalmat, rengetegen felszólaltak az alkotmánybíróság döntése ellen, köztük hírességek is. Eminem például az alábbiakat írta a Twitter oldalán:

Apaként felkúr, hogy a nőknek ma kevesebb joguk van, mint pár nappal ezelőtt…visszafelé haladunk” – írta Marshall és megosztott egy linket, ahol a michigani helyzetről lehet információkat kapni (abban az államban várhatóan a novemberi félidős választásoktól függ, hogy betiltják-e az abortuszt). Eminemnek amúgy három lánya van, kettőt közülük örökbefogadott.

Kendrick Lamar is megszólalt az ügyben, Glastonbury fesztiválos fellépését azzal zárta, hogy rengetegszer elismételte, hogy „Előre a női jogokkal, elítélnek téged, elítélik Jézust is„.

Persze nem ők az egyetlenek, akik felszólaltak, Billie Eilish, Lady Gaga, Jennifer Lawrence, Olivia Rodrigo, Jennifer Lopez, Chris Evans, John Legend csak pár példa azok közül, akik finoman szólva is nemtetszésüket fejezték ki a döntéssel kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés