Aztaa
Engedélyt kapott a felszállásra a világ első repülő autója

A SpaceX által támogatott Alef Aeronautics startup az első olyan cég a történelemben, amely engedélyt kapott egy elektromos repülő autó tesztelésére. A repülő járgány körülbelül 300 000 dollárba fog kerülni, azaz átszámítva kb. 103 millió forintba.
Egy sajtóközlemény szerint a kaliforniai autógyártó elektromos repülő autója megkapta a Szövetségi Légügyi Hivatal hivatalos különleges légialkalmassági engedélyét az első modellre. Ez az első ilyen kiadott engedély. Jim Dukhovny vezérigazgató elmondta: „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy az emberek környezetbarátabb és gyorsabb ingázási lehetőséget kapjanak, és hetente órákat takarítsanak meg az egyének és a vállalatok. Ez egy kis lépés a repülőgépeknek, egy hatalmas lépés az autóknak„. A repülési teszteket egyelőre csak korlátozott helyeken végezhetik. Az autót tavaly leplezték le először, íme közelről.
