Kövess minket

Események

Budapesten rendezik a 2020-as MTV European Music Awards-ot

Először lesz Magyarország a házigazda, erre most a járvány miatt virtuális lesz az egész.

Megosztva

Forrás:

A popzene egyik legfontosabb eseménye, az MTV European Music Awards (MTV EMA) házigazdája lesz Budapest november 8-án.

Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a közleményükben.

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy ikonikus magyarországi helyszínt érint majd – közölte az MTÜ.

A díjátadón „Legjobb Magyar Előadó” kategória is lesz, ezeknek jelöltjei az Irie Maffia, Byealex, Metzker Viktória, Carson Coma, és Dzsúdló, ide kattintva lehet rájuk szavazni.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közleményben kiemelte: hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása a magyar főváros lesz. Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján, beleértve az online adást is, és így csaknem 200 ország egymilliárd nézőjéhez jutnak el – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Az MTV EMA 2020 Show megrendezésére 2019-ben nyújtott be pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, az esemény lebonyolítására a magyar kormány a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül nyújt támogatást – közölte az MTÜ.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés