Kövess minket

Események

Elmarad a Sziget, VOLT és Balaton Sound, miután a kormány bejelentette, nem engedélyezik nyáron a tömegrendezvényeket

Ennyit az A$AP Rocky koncentről.

Megosztva

Forrás:

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, ahogy a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak – közölte a Sziget Szervezőiroda közleményében.


„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője – ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált.” A főszervező szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot. „Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe” – mondta Kádár, aki hozzátette, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.

„Számunkra most az az elsődleges szempont, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Elképzelhetetlen a gondolat is, hogy 27 év kitartó és szeretett munkája, az eredményeink és nem utolsó sorban a több millió eddigi látogatónk fesztiválélményének lehetősége egyik pillanatról a másikra lenullázódjon. Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék”– tette hozzá Kádár. A Szigetre olyan nevek érkeztek volna, mint A$AP Rocky, Dua Lipa, vagy a Kings Of Leon.

Szintén elmarad idén a Campus feszt, a Rockmaraton, az EFOTT, a FEZEN és a Bánkitó is.

A kormány ma jelentette be, hogy augusztus 15-ig 500 fő felett nem lehet tömegrendezvényeket tartani. Az utána lévő időszak egyelőre kérdéses, de ha minden igaz a Fishing On Orfű és a Kolorádó fesztivál megmenekülhet, hisz ők átrakták augusztus legvégére az eseményeiket.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés