Kövess minket

Események

Elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték, de a fesztiválok sorsáról csak később dönt a kormány

Megosztva

Forrás:

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban.

Ötszáz fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani – emelte ki. A zenészek érthető okokból enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány ezen nem tervez változtatni – közölte. Július 29-e után születhet döntés arról, hogy legyen-e változás, vagy sem, de ma több érv szól amellett, hogy augusztus 15. után se lehessen ilyen rendezvényeket tartani – mondta. Hozzátette: a kabinet készen áll arra, hogy – az európai minták alapján – támogatást nyújtson a magyar zeneipar szereplőinek, de nehéz jó, átlátható és méltányos támogatási rendszert kidolgozni – tette hozzá.

Az augusztus végére tolt magyar fesztiválok sorsa tehát egyelőre továbbra is kétséges.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés