Kövess minket

Zene

Európai turnéra indul Azahriah

Megosztva

Új kislemezekre és a turnészezonra fókuszál idén Azahriah, aki nemrég megtöltötte az Arénát, mely a maga nevében rekord, ő a legfiatalabb magyar előadó, akinek ez sikerült. A zenész ráadásul most már külföldre is kacsingat, mint az RTL Klub megtudta, az énekes európai turnét tervez az őszre.

A 21 éves srác YouTuberként indította a karrierjét, majd 17 évesen kijött az első zenéje, azóta pedig hihetetlen az a tempó, amit diktál, folyamatosan újabb mérföldköveket ér el, melynek ékköve az Arénás koncert, ami sok pályatársának az álma.

Azahriah menedzsmentje már nemzetközi hírnévben gondolkodik, őszre 8-10 állomásos európai turnét szerveznek neki, plusz egy angol ügynökséggel is leszerződtek.

Nagyon vicces volt, amikor először beszéltünk az angolokkal. Úgy hívtak fel minket, hogy bár a felét se értik jó pár dalszövegnek, három hete Azahriah-t hallgatnak az irodában, és imádják” – mondta Tóth Gergely, a zenész menedzsere.

A zenész amúgy a Fókusz stábjának elmondta, hogy szerinte a zenéi több generációt is megérintenek, a nagy rajongótábort pedig már nem tudja nem megérezni, hisz vásárlás közben is rendszeresen felismerik.