Ez volt a legkielégítőbb évadzáró, amit eddig láttunk a Trónok harcában

Minimum három dolog volt ebben a részben, amire nagyjából mindenki számított: a High Sparrow (és Tommen) halála, Daenerys elindulása és az R+L=J teória igazolása. De azért sikerült bőven csavart vinni az évadzáróba.

A rész eleje valami zseniálisan építkezett, egy olyan zenével alátámasztva, amit még nagyon sokszor meg fogok hallgatni, úgy érzem: Cersei bosszúja tökéletesen beteljesült, minden ellenségétől megszabadult, és végre sötét dicsőségében ragyogott – ezzel együtt teljesen elszakadt minden emberségtől. Valóra vált a prófécia, miszerint Cersei királynő lesz, de csak addig, ameddig nem jön egy másik, fiatalabb és szebb, aki letaszítja a trónjáról – eléggé benézte, hogy az Margaery lesz, akitől fájó szívvel búcsúztunk. A jóslatnak már csak egy része van, hogy Cersei egy „kisebb testvér” kezétől hal meg, miután túlélte gyermekeit – ezzel Tyrion bosszúja is teljesülhet. De ennyire ne rohanjunk előre.

Mert itt van még az, hogy ebben a részben két ház vérvonalát vágták el (najó, nem, mert Gendry még előkerülhet, bár az evezős hajón távozó és többet nem mutatott szereplők aránya nőtt a sorozatban az évadban, viszlát Brienne és Podric). Még ha a halála nem is, Tommen öngyilkossága azért egy kicsit váratlan volt, viszont elég hamar túltette magát rajta mindenki, mert nem robbantgattak meg kazasboltak meg halt hősi halált – de ha belegondolunk, talán ez volt a legszomorúbb.

Cserébe végre visszahozták az összes olyan szálat, ami az elmúlt pár epizódban függőben volt: láthattuk Samet, ahogy megérkezik Óvárosba, és találkozik egy karakterrel, aki szerintem a második legjobb mellékszereplő, akit ebben az évadban bemutattak, Lady Mormont után. Aztán ott voltak a Homokkígyók és Lady Olenna, akik szövetségre léptek, hogy előkészítsék Daenerys-nek a terepet. Varys pedig megtanult teleportálni, nincs más magyarázat.

Arya is felbukkant, és végre hasznát vette a pités fiúval való barátságának, hogy bosszút álljon a Frey-eken – azért ez az arcváltós trükk elég hasznos, talán ez volt a legmeglepőbb pillanat a részben, bár visszagondolva lehetett volna gyanakodni.

És végül Bran végre megerősített egy hosszú évek óta fennálló fan-teóriát: R+L=J, azaz Jon Snow valójában Lyanna Stark (és Rhaegar Targaryen) fia, nem Ned Starké, és egészen biztosan nem Roberté. Ez volt a nagy titok, amire hat évadon keresztül ment a célozgatás, ezért most jól nem lepődött meg senki, de legalább már biztosan tudjuk.

Az Észak ismét egyesült és megválasztották Jont a királyuknak, ami Kisujjnak nem nagyon tetszett, mert ő szeretett volna az lenni Sansával az oldalán, dehát ilyen az élet. Azért az a pillantás, amit váltottak, egy kicsit aggasztó volt.

Kisujj mellett szegény Daario Naharis is hoppon maradt. A karakterét folyamatosan építették le ebben az évadban, most pedig megkapta az utolsó kegyelemdöfést: ahogy az sejthető volt, nem tart Dany-vel Westerosra, cserébe igazgathatja Mereen csodás és békés városát – micsoda előléptetés. Daenerys már nem az a csapongó tizenéves fruska, aki nem tudott ellenállni a jóképű harcosnak, és ahogy Tyrion is mondta, pont ebből látszik, hogy lassan megérik az uralkodásra. Már csak arról kell leszoknia, hogy mindent felgyújt, ami az útjába kerül – ezt Cersei amúgy is megtette neki előre.

A rész végén a (vissza)hódító királynő teljes fényében, a dothraki és Unsullied-seregekkel, a Vas-szigetek, a Martellek és Highgarden támogatásával, ja, és három kifejlett sárkánnyal végre elindult Westeros felé, amire szerintem azóta várt mindenki, mióta az első részt megnézte. Na ezért volt kielégítő a finálé. De ha arra gondolok, hogy már megint tíz hónapot kell várni…