Kövess minket

Film

Megegyezett a Sony és a Disney, mégis közösen készítik a következő Pókember filmet

Tom Holland pedig feltűnhet más Marvel filmekben is.

Megosztva

Forrás:

A Sony rábólintott a Disney ajánlatára, miszerint a harmadik Tom Holland főszereplésével készülő Pókember filmet 25%-ban a Disney finanszírozza, cserébe a bevétel 25%-át zsebre teszi. Ezáltal a következő Pókember filmet is közösen készítik, mely várhatóan ismét 1 milliár dollár körüli bevételre számíthat – tudta meg a Deadline.

A megállapodásban az is szerepel, hogy Pókember karaktere a jövőben mégegy (nem a Sony által készített) Marvel filmben feltűnhet. A Disney és a Sony augusztus végén veszett össze a franchise folytatását illetően, akkor a Sony azért állt fel a tárgyalóasztaltól, mert sokallta a Disney kérését, egy ideig emiatt úgy tűnt, hogy a Sony egyedül készíti el a következő szuperhősfilmet, Tom Holland karaktere pedig kikerül az Marvel Filmuniverzumból, a Pókember filmjogait ugyanis a Sony birtokolja, miután a Marvel anno eladta nekik.

A harmadik Tom Holland Pókember film a tervek szerint 2021 július 16-án kerül a mozikba.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés