Kövess minket

Aztaa

Floyd Mayweather 100 millió dollárért ismét bunyózna Conor McGregorral, de az érzés nem kölcsönös

Megosztva

Egy Floyd Mayweather vs. Conor McGregor visszavágó van a levegőben, miután Money lenyilatkozta, jövőre ismét bunyózna az írrel, méghozzá mininum egy 100 millió dolláros gázsiért cserébe.

A bemutatómeccseket – nagy pénzért – időnként még vállaló amerikai ökölvívó a Daily Mailnek és a TMZ Sports-nak nyilatkozott a lehetséges második csatáról, amelyet 2023-ban vívhatnak a felek. Mayweather, aki most vasárnap lép szorítóba a japán Mikura Aszakura ellen, így fogalmazott: „Élvezni akarom ezt a hétvégét, aztán novemberben még egy bemutató-mérkőzésem lesz Dubajban, majd jövőre jöhet McGregor.” Később a TMZ-nek elmondta, hogy reméli jövőre összejön a meccs, és már a gázsijáról is tárgyaltak, 100 millió dollár fölött már bevállalná. Mayweather kiemelte, hogy ez egy igazi pro összecsapás lenne, nem gálamérkőzés.   

Mayweather és az MMA-s McGregor első összecsapására 2017 augusztusában került sor Las Vegasban a boksz szabályai szerint, az amerikai a 10. menetben technikai kiütéssel nyert. Fellépéséért hivatalos információk szerint 275 millió dollárt kapott.

Az ír ketrecharcos az Instagram oldalán válaszolta Floyd szavaira, egy a bunyójukból kiragadott fotóval és az alábbi képaláírással: „Nem érdekel a dolog„.

(MTI, HNHH)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés