Kövess minket

Hiphop

Game szerint ő jobb rapper, mint Eminem és szívesen kiállna ellene rap csatázni

Megosztva

Kikerült a netre a legújabb Drink Champs interjú, melynek az egyik előzeteséből korábban megtudhattuk, hogy a Game úgy érzi, Kanye West többet tett a karrierjéért az elmúlt két hétben, mint Dr. Dre valaha. A teljes borgőzös beszélgetésből kiderült az is, hogy a rapper szerint a JAY-Z által összeválogatott Super Bowl félidei show egy „biztonsági játék” volt.

Látni kell, hogy milyen előadók voltak azon a színpadon. Ott van például Kendrick Lamar, ő nyugat-comptoni, de nem konfrontálódik emberekkel, nem bandatag. Nyugis. Ettől még az egyik legjobb dalszerző” – mondta és hozzátette, hogy Snoop, 50, és Blige is a biztonságos előadók közé tartoznak, akik nem csinálnak balhét, a zenéik is vállalhatóak a nagyközönség számára. Szerinte ő nem lett volna „biztonságos választás”, de azért állítása szerint a ‘How We Do’ vagy a ‘Hate It or Love It’ című dalait szívesen előadta volna.

Game a 50 Centtel való kapcsolatáról is mesélt. A rapper elismerte, hogy Fifty segítette a karrierjét, de azt azért hozzátette, hogy mikor ő kikerült a G-Unitból, olyan 2 millió dollár körül kaptak fellépésenként, és ebből 50 Cent eltett vagy 1,5 milliót. Elmondása szerint egyenlő szinten vannak a New York-i rapperrel, és kicsit sajnálja, hogy a korábbi beefjüket úgy fogta fel, mint valami vérre menő 2Pac vs. Biggie témát. „Akkoriban meg akartam halni az egész konfliktusban, mint Pac és Big. Azt hittem meg fog történni és valaki lelő, addig akartam keménykedni, míg valaki meg nem hal” – mondta.

Az interjú legérdekesebb pillanata egyébként az volt, mikor Game kijelentette, hogy régen úgy gondolta, hogy Eminem jobb nála, de ez ma már nincs így.

Kedvelem Eminemet, ő egy kibaszott jó MC, egy nagyszerű MC. Gyorsan tud rappelni, régen azt gondoltam, hogy jobb nálam, de nem jobb, egyszerűen nem. Simán kiállnék ellene egy rap csatára” – mondta, mire az egyik műsorvezető, N.O.R.E. azzal válaszolt, hogy abból lehet nem jönne ki túl jól Game. „Dehogynem, mi a faszról beszélsz? Mit akarsz ezzel mondani? Szerinted nem mernék kiállni a fehér gyerek ellen? Bárki ellen kiállok” – kontrázott Game.

Alább lehet csekkolni a teljes beszélgetést.

(XXL, Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés