Kövess minket

Hiphop

Ha fehér lennék, nem kaptam volna 55 év börtönt – állítja Tay-K

Megosztva

Taymor McIntyre, alias Tay-K-re nyáron szabta ki börtönbüntetését a bíróság. A Race című dallal virálissá váló texasi trap előadót bűnösnek találták egy rablás ügyében, ami során a vádak szerint egy embert is megölt.

2022 nyarán derült ki a hivatalos ítélet: a most 22 éves előadó, aki a tett során még kiskorúnak minősült, 55 évet kapott, ez több vádpontból (rablás, gyilkosság) származó év összeadódásából jött össze.

Tay, aki nem vallotta magát bűnösnek a tárgyalások során, pár napja Twitteren fakadt ki az ügy kapcsán, utalva arra, hogy az amerikai jogrendszer elfogult, ha egy elítélt bőrszínéről van szó. Mint a virtuális rant során írta:

„Ha egy fiatal fehér gyerek lennék, biztosan nem adtak volna 55 évet egy bűncselekményért.” A bejegyzésben hangsúlyozza, hogy 16 éves kamaszként túlzás azt gondolni, hogy ő játsztotta a legfontosabb szerepet a bűn elkövetésében, felvetve, hogy „az elméje még nem volt eléggé fejlett”, ezért adhattak volna neki „egy második (avagy első) esélyt a felnőttkorba lépve.” némi rehabilitáció után.

Mint a VIBE írja, a több büntetés egyszerre vonatkozik rá, de szerencsével az 55 év felét kell csak letöltenie, hogy utána próbaidővel szabadulhasson. A „The Race” című track dalszövege és annak klipjéből származó screenshotok is bizonyítékként lettek felhasználva a fiatal ellen a tárgyalások alatt – teszi hozzá a portál.

Nem ez az első alkalom, hogy Tay a közösségi médiához fordulva kért egy második esélyt, utoljára 2020-ban tett közzé hasonló posztot Instagramon, íme:

Borítókép: People / NBCDFW

(VIBE)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés