Aztaa
Halálos kombó Veresegyházon: pálinkába keverték a ginát
A társaságból egy ember életét vesztette, a többit valószínűleg a hányás mentette meg a haláltól.


Több mint valószínű, hogy a veresegyházi tragédiát a kábítószer okozta – írja a police.hu. Egy négyfős társaság – két pár – pálinkával és kokainnal dobta fel a húsvéthétfőt, azonban ennél még tovább mentek és a gina is előkerült. Az ügy 32 éves gyanúsítottja, F. Imre egy pipettával csöpögtetett a ginából a pálinkába, majd a társaság öt-hat kört fogyasztott el, állítólag félóránként egyet. Ezt követően átmentek a társaság egy másik tagjához, ahol tovább folytatták az őrültséget.
Elmondásuk szerint az egyik kör során véletlenül több centiliternyi gina került a poharakba, ami másodperceken belül hányásos rosszullétet és percekig tartó vakságot okozott. A három túlélőt valószínűleg a hányás menthette meg.
A férfi úgy emlékszik: hajnali 2-kor még mindenki életben volt, ezután elaludtak, majd 5 körül feltűnt neki, hogy élettársa nem horkol. Akkor vette észre, hogy halott.
A kirendelt szakértő egyértelműen azonosította az italokban a gamma-hidroxiburitát jelenlétét, a nyomozók ennek túladagolásával hozták összefüggésbe a halál beálltát. F. Imrét őrizetbe vették, azóta azonban már szabadlábon védekezik. A férfi nem tartja magát felelősnek a történtekért.
