Kövess minket

Stílus

Hasra estek a modellek az AVAVAV legújabb divatbemutatóján

Megosztva

A milánói divathét legdrámaibb divatbemutatóján van túl a svéd AVAVAV brand, ahol egyetlen modell sem tudott úgy végigmenni a kifutón, hogy ne tanyált volna egy méreteset. Az ilyen esések általában egy véletlen bakinak tudhatóak be, de ezúttal a márka kreatív igazgatója, Beate Karlsson volt a felelős az orra bukásokért, a modellek tehát tudatosan dobták le magukat a földre.

A kollekció a “siker és a bukás” tematikáját járta körbe, az elsőre magabiztosnak tűnő modellek ezért botlottak meg a saját lábukban és vetették le magukat a padlóra, válogatott koreográfiában. Karlsson a Hypebeastnek nyilatkozva elmondta, hogy a többek közt hatalmas, szőrős szörnylábcipőket, flitter-dollárjeles felsőket, és “MOCSKOSUL GAZDAG” feliratú sapkákat tartalmazó kollekcióval ki akarta figurázni a gazdagok nagyzolását, de Demna Balenciaga vonalával ellentétben, ahol ha kell szakadt ruhákat adnak el luxusnak, ő pont a fordítottját akarta csinálni, az arcunkba üvölteni a kollekcióval, hogy PÉNZES VAGYOK, így viccet csinálva a kérkedésből. A koncepciót annyira komolyan vették, hogy a bemutató végén a vendégek tapsvihara közben még Karlsson is a elbotlott.

Alább a divatbemutató összes tanyálása.

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés