Kövess minket

Hiphop

Beiktatták The Notorious B.I.G.-t a Rock and Roll Hírességek Csarnokába

Megosztva

Forrás:

Virtuális ceremónián iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába az idén kiválasztott új tagokat szombat éjjel, az előadást televízión lehetett követni. Az eredeti tervek szerint május 2-án tartották volna az idei rendezvényt, de a koronavírus-világjárvány miatt először elhalasztották, majd virtuálissá tették az eseményt – írja a The Hollywood Reporter.

Idén hat új tagot iktattak be a csarnokba, ahová azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat. Az idei nevek közt ott volt a T. Rex londoni rockegyüttes, a Depeche Mode, Notorious B.I.G. (Christopher Wallace) hiphopsztár, a Doobie Brothers, a Nine Inch Nails, valamint a 2012-ben, 48 évesen elhunyt Whitney Houston. Biggie Smalls díját gyermekei, C.J. és  T’yanna Wallace vették át.

[vembed youtube=”gqBSHPkSeZ8″ ]Beszédükben elmondták, hogy apjuk nem csak New York királya, de a hiphop kultúra egyik királya lett. „Segített forradalmasítani ezt a zsenge művészeti formát a fekete közösségek és a világ számára. Büszke vagyok, hogy a nevét viselhetem, és osztozhatok a fekete zene, kreativitás, önkifejezés, valamint a fekete szabadság iránti elkötelezettségében” – emelte ki C.J.

B.I.G. a hetedik hiphop előadó, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, és a második szóló hiphop előadó, az első Tupac Shakur volt.

(Hypebeast, MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés