Kövess minket

Hiphop

Börtönbe megy a rapper, aki nagyobbnak tartja magát 2Pac-nál, de előtte még rögzít 30 albumot

03 Greedo-nak még csak a szeme sem rebben a 20 év kótertől.

Megosztva

Forrás:

20 év börtönre ítélték 03 Greedo-t, a nyugati-parti rappert, aki nagyobbnak tartja magát 2Pac-nál.

Greedo egy érdekes jelenség, a rapper a dél Los Angeles-i Watts gettóiban nőtt fel, apja halála után kidobták otthonról, gyakorlatilag hajléktalan lett, így aztán apró stiklikből, eladói melókból, valamint dílerkedésből próbálta fenntartani magát, később pedig terhes barátnőjét. Rap karrierjét 2010-ben kezdte el Greedy Giddy néven, hat mixtape-et jelentetett meg ezalatt az alias alatt, de közben folyamatosan meggyűlt a baja a törvénnyel, aminek ahhoz is aprócska köze lehet, hogy Crip tag. 21 évesen 10 hónap börtönre ítélték tiltott fegyverviselésért, 2013-ban már 2 évet kapott ugyanezért. Greedo bipolárisnak és figyelemhiányos hiperaktívnak tartja magát, az utcán többször meglőtték, de túlélte, ahogy azon is túltette magát valahogy, hogy több barátját is lelőtték Watts veszélyes utcáin.

2016-ban nevet változtatott, és onnantól kezdve 03 Greedo művésznéven fut. A csere óta 5 mixtape-et, és egy stúdióalbumot jelentett meg, utóbbit, a The Wolf of Grape Street-et épp idén márciusban.

[vembed youtube=”UMUKT9cODEY” ]Stílusára az R&B és a kemény utcai rap stílus furcsa keveréke jellemző, néha a felfegyverkezett Ty Dolla $ign-nak is hívják. Jó példa erre a fenti, „Mafia Business” című dal, mely a felééig ártatlan, felemelő éneket tartalmaz, majd hirtelen a koszos utcákon találjuk magunkat hangzásban. Greedo amúgy elég magabiztos, ha a saját zenéjéről van szó, egy januári Noisey interjúban például arról beszélt, hogy a börtönben ő volt a legjobb rapper, és hogy legalább ezer dalt megírt, de felhozta azt is, hogy Michael Jackson nem is volt akkora zenész, hisz nem ő írta a dalai nagy részét, az alapjait meg pláne nem. De nem ez volt az egyetlen pillanat, mikor a Watts-i rapper meredeket mondott egy zenei ikonról. Márciusban nagy port kavart azzal a kijelentésével, miszerint ő nagyobb előadó, mint 2Pac valaha volt. Greedo állítása szerint 2Pac egy kamu gengszter volt, és Watts, valamint Compton utcáin ezt mindenki tudja, ő a tanú rá. Szerinte sokkal több zenét hozott ki, mint Pac, de emellett legendának tartja, csak hát nem akkorának, mint saját magát. Greedo amúgy azóta sem bánta meg a kijelentését, sőt egy tegnap megjelent TMZ-s interjúban ismét elismételte: „Nem akarok tiszteletlen lenne egy halott emberrel, de nekem nem kell senkinek segget csókolnom. Nagyobb vagyok, mint 2Pac, és pont„.

[vembed youtube=”7Fr6HUJPjvo” ]A gengszter élet mindenesetre így is utolérte a rappert, hisz nemrég 20 év börtönre ítélte a texasi bíróság, miután 2016-ban 400 gramm metamfetaminnal és egy fegyverrel az oldalán bukott le. Greedo mondjuk nem sír, állítása szerint 30 albumot fog rögzíteni és megjelentetni a hosszú pihenése alatt, a tervnek még nevet is adott: Gucci Mane szteroidokon. Greedo-nak elég rosszkor jött az ítélet, hisz most jelentette meg első szólólemezét, és tavaly decemberben az Interscope alá tartozó Alamo Records-hoz is sikerült leszerződnie. Twitter oldalán április végén vállrándítva csak annyit írt: „Sose gondoltam volna, hogy pont abban az évben kell visszavonulnom, mikor épp berobbantam. De azért móka volt ez az egész szar”.

[twitter]https://twitter.com/03Greedo/status/989231118200295426[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés