Kövess minket

Hiphop

Február 29-én érkezik Kool Kasko első produceri lemeze, az „Ultra K”

Kasko beatek, klasszik hangzás.

Megosztva

Forrás: LEFOTÓZLAK

Egy közepesen gyenge poénnal élve írhatnám azt is, hogy szökőévente kapunk az arcunkba egy-egy új Kool Kasko lemezt, ám a valóság az, hogy a Kriminal Beats sokat látott dj-je e hónap legvégén, azaz február 29-én hozza ki első önálló projektjét, Ultra K címen. Az évek óta készülgető cumón minden egyes beat Kasko sajátja, csak úgy, mint a borító, ami szintén az ő keze munkáját dicséri. A rappelést viszont – jó szokása szerint – ezúttal is a barátaira, a hazai szcéna jól ismert (és elismert) képviselőire bízta: a vendégek között ott van például Bio, Bankos, Ponza és Busa Pista is, de például egy korábban rögzített Egyenlők track remixe hallható lesz majd rajta.

[fbpost]https://www.facebook.com/djkoolkasko/photos/a.122805017739600/2991589707527769/?type=3&theater[/fbpost]

A tizennyolc számos albumot magától Kaskótól is beszerezhetitek a megjelenés napján Budapesten, a Rootsban tartandó közönségtalálkozó keretein belül. Az új CD-k mellett egyébként többféle Kriminal merch is kapható lesz a helyszínen.

Alább pedig a lemezen szereplő, klipes Pavarottit csekkolhatjátok a Sör és Fű közreműködésével.

[vembed youtube=”ftPUF4Ac8no” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés