Kövess minket

Hiphop

Huszonkét évvel ezelőtt felvett rap számát adta közre Puzsér Róbert, a méltatlanul elfeledett OG

Ha úgy érzed, kiveszett a magyar rap-zenékből a kritikai hang, figyeld a lázadó Harc Poeticát 1998-ból.

Megosztva

Forrás:

Ugyan majd egy negyed évszázadot kellett várni rá, de végül csak megérkezett Puzsér Róbert rapper „múltjának” egy újabb lenyomata; ezúttal egy odamondogatós track formájában. Az Így kezdődött című (?) számot a hazai hiphop hőskorában, 1998-ban rögzítette a kritikus, aki már akkor is, hűen mai önmagához, bőven megmondta a frankót, habár a rímeket csiszolhatta volna kicsit talán élesebbre ez esetben.

[vembed youtube=”QfanlDAtabs” ]A mondanivaló viszont teljes mértékben aktuális még 2020. május 19-én, kedden is. A lendületes Mc Puzsér megalkuvás nélkül harcol, lázad helyettünk, miközben egyfajta költői hitvallást fogalmaz meg, mint ahogy a refrénben tolja:

„A rendszer ellen vagyok, helyetted is lázadok/Amikor te fékezel, én akkor is gázt adok,

Nem darál be a kibaszott gépezett/Amikor te leállsz, én akkor se fékezek”

Puzsér egyébként nagy rap fan hírében áll, az elmúlt években többször kifejtette véleményét a műfajról, valamint az ahhoz fűződő, közvetlen kapcsolatáról. Egy korábbi interjúban például elkeserítőnek nevezte az itthoni helyzetet, mivel szerinte eltűnt a rendszerkritika a zenékből, pedig ez a hiphop egyik fontos ismérve, mondhatni alappillére.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés