Keresés

Kiadót alapított Pusha T, máris megvan az első igazolása

Kócsi- 2020.02.26. 15:19
Igazi lokálpatriótaként egyelőre csak Virginia államban keresi a tehetségeket.

Heir Wave Music Group néven alapított saját kiadót Pusha T, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több tehetséges emszít hajtson fel Virginia állam határain belül. Na de miért pont Virginia? Azt sokan tudják, hogy Pusha New Yorkban látta meg a napvilágot, de gyerekkorának jelentős részét a (szintén) keleti parton fekvő államban töltötte, mivel családja a születése után nem sokkal később ott telepedett le. Pusha Virginiát tekinti tehát az otthonának, ezért szeretné most a hiphop térképére is felhelyezni, sok tehetséges helyi erővel egyetemben.

A label létrejöttét a hét elején jelentették be Richmond városában, ahol a felfokozott hangulat közepette Kahri 1K személyében bemutatkozott a Heir Wave történetének legelső igazolása is. A fiatal rapper eddig két lemezt készített, a legutóbbi - a Ghost of Pecan Acres - alig egy hónapja, január 31-én jelent meg szerzői kiadásban, de Pusha mindenképpen ki akarja dobni újra, immár országos terjesztésben.

A drogdíler múltját maga mögött hagyó Pusha a G.O.O.D. Music elnökeként eltöltött évek alatt rutinos vezetővé vált, valószínűleg a saját kiadójával kapcsolatos teendők megoldása sem okoz majd különösebb gondot neki.

Hozzászólások

Érdekes lehet