Kövess minket

Hiphop

Kórházban és börtönben végződött két floridai férfi Tupac Shakurról folytatott vitája

A topik, ami a vallásnál és a politikánál is kényesebb.

Megosztva

Forrás:

Tettlegességig fajult két floridai férfi 2Pac-ról folytatott vitája, az egyik kórházban, míg a másik börtönben kötött ki.

Az eset még szerdán (február 27.) történt a floridai Clearwaterben. A rendőrök egy verekedésről kaptak bejelentést, majd helyszínre mentek, ahol egy bucira vert férfi látványa fogadta őket. Az áldozatnak durva sérülések voltak az arcán, mely be is volt dagadva. Magától nem tudta elmondani, hogy pontosan mi történt, mivel erősen ittas volt. A rendőröknek tehát a szemtanúk mesélték el, hogy egy bizonyos Thomas Statkiewicz volt az elkövető, ő verte meg az előttük fekvő férfit.

A 35 éves Statkiewicz a kihallgatása során azt állította, hogy önvédelemből ütött. Mint elmondta, az áldozattal épp Tupac Shakurról veszekedtek, mikor a férfi megpróbálta megütni. Sikerült elhajolnia, de cserébe inkább bevitt ő pár ütést. Az áldozatot végül a Morton Plant kórházba kellett szállítani, mivel eltört az orra. Statkiewicz-et letartóztatták és testi sértéssel gyanúsították meg.

Azt nem tudni, hogy esetleg azon vesztek-e össze, hogy a Strictly 4 My N.I.G.G.A.Z… vagy az All Eyez on Me a jobb lemez, vagy esetleg az egyikük nem tartotta jó filmnek a Harlemi ziccert, ne adj Isten felmerült, hogy nem is Pac a legjobb rapper a világon…ebbe bele se merünk gondolni.

(XXL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés