Kövess minket

Hiphop

Negyvenhét évesen elhunyt Malik B., a The Roots egykori tagja

Béke poraira.

Megosztva

Forrás:

Negyvenhét évesen elhunyt Malik Abdul Basit, művésznevén Malik B., a The Roots zenekar alapítótagja. A csapat szerdán Twitteren közölte a szomorú hírt, melyet korábban a rapper családja is megerősített.

[twitter]https://twitter.com/theroots/status/1288571089019265025[/twitter]
Malik B Philadelphiában született, itt találkozott a nyolcvanas évek végén az akkor még csak formálódó The Roots két tagjával, Questlove-val, és Black Thought-tal. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: Malik csatlakozott a srácokhoz, majd 1993-ban kiadták bemutatkozó lemezüket Organix címen. Ezt követően még három albumon szerepelt; utoljára az 1999-ben napvilágot látott, máig zseniális, Things Fall Apart korongon hallhattuk, mint The Roots tagot.

[vembed youtube=”_I1IX2cqjQ4″ ]Kábítószer-problémái miatt ugyanis nem sokkal később kiszállt (?) a csapatból, hogy aztán majd tíz év múlva, 2006-ban három szám erejéig immár „csak” közreműködőként térjen vissza a zenekar Game Theory című nagylemezén. (Az teljes képhez hozzátartozik, hogy két verzét még a 2008-as, Rising Down lemezen is kapott a srácoktól.)

[vembed youtube=”P4k3Hv_RhGE” ]Az egyre zűrösebbé váló magánélete mellett sem távolodott el teljesen a zenétől, szólóban két LP-t, illetve egy EP-t hozott össze az évek során.

[vembed youtube=”Qnjn6rJj-qM” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés