Kövess minket

Hiphop

P. Diddy a leggazdagabb rapper, Dr. Dre és Jay Z látótávon belül

Csak úgy röpködnek a milliók a veterán emszík körül.

Megosztva


Idén is megjelent a Forbes magazin éves összegzése arról, hogy kik a leggazdagabb hírességek az Egyesült Államokban. Vágjunk is rögtön a közepébe; a rapperek közül hárman fértek fel a listára, közülük ketten az első tízben is helyet követeltek maguknak.

P. Diddy-nek van a legtöbb pénze a rapperek között, 750 millió dolláros (!) vagyonnal rendelkezik. Őt követi Dr. Dre, akinek nagyjából 710 misi csücsül a bankszámláján. Harmadik helyre pedig Jay Z futott be, neki „csak” 610 milliója van…

money

Csak.

Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy egyikük sem kizárólag a zenélésből gazdagodott meg. Jó üzleteket, befektetéseket kötöttek, mint például Dre, aki a fejhallgatókat gyártó cégét, a Beats-et adta el nem kevés pénzért, míg Diddy saját vodka márkájával (Ciroc) és tv csatornájával (Revolt) termel komoly profitot évről-évre.

Tehát elmondhatjuk, hogy nem csak a zenében, de az üzleti életben is bizonyították rátermettségüket.

Mindhárman megelőzték például Madonnát és Bruce Springteen-t is a Forbes listáján. Az első három helyen Oprah, Steven Speilberg és George Lucas „végzett”.

Légyszi srácok, adjatok pénzt!

(theboombox.com nyomán)

(theboombox.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés