Kövess minket

Hiphop

Scott Storch szerint Dr. Dre „Detox” lemeze meg fog egyszer jelenni

Csak Dre perfekcionista és sokáig tart.

Megosztva

Forrás:

Scott Storch, a 2000-es évek egyik legsikeresebb zenei producere komoly drogproblémái után visszatért a zeneiparba: együtt dolgozott French Montana-val, A Booge Wit Da Hoodie-val, Chris Brownnal, DJ Khaleddel, Rick Rossal, de látták már a stúdióban Post Malone-nal is. Storchról egy VEVO-exkluzív dokufilm is készült nemrégiben (akit érdekel a karrierje, itt összefoglaltuk már), ennek apropóján pedig egymás után adja az interjúkat, hogy az életéről mesélhessen. 

Az egyik ilyen interjú során viszont nem semmi kijelentést tett, a The Cruz Show stúdiójában azt találta mondani, hogy Dr. Dre „Detox” lemeze egyáltalán nem kuka kategória, csak hát a comptoni producer perfekcionista, és sokáig tart a munka. „Úgy gondolom, hogy meg fog jelenni. Sőt, azt mondom, hogy biztos, hogy meg fog jelenni. Ő a D.R.E., ne szórakozzunk már. Ő egy perfekcionista, előzőleg 10 évet kellett várni a folytatásra. Jön a következő, ez tuti„. Habár Storch jobban ismeri mindannyiunknál Dre-t, elvégre a legnagyobb slágerének ő írta a dallamát, mégis kételkednünk kell egy picit, hisz a Detox már olyan régóta „készül”, hogy ha meg is jelenik egyszer, szinte biztos, hogy nem az eredeti verziót halljuk majd.

Arról, hogy miért nem jött ki soha a Detox itt írtunk, alább pedig Storch interjúja.

[vembed youtube=”EQw8kiIiv2E” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés