Mielőtt a zeneipart örökre megváltoztató szoftvert feltalálta, Andy Hildebrand kutatóként dolgozott egy olajcégnél. Mint egykori fuvolista, mindig is érdekelte a zene, és talált is módot arra, hogy ezen a területen bizonyítsa képességeit, amikor elindította saját cégét, ami digitális zenefeldolgozással- és mintázással foglalkozott. Rájött, hogy az a módszer, (szeizmológiai, rezgések elemzésén alapuló) amit az olajiparban használt alkalmas arra, hogy korrigálja a hangmagasságot.
De menjünk vissza egy kicsit az időben, hiszen nem az autotune volt az egyetlen hang-átalakító rendszer a zeneipar történelmében. Viszont fontos megjegyezni, hogy nem haladhatunk olyan időrendben, mint például az írás, vagy a könyvnyomtatás fejlődésének lejegyzésében, ezekhez képest a lentebb említett technikák szervesen összekapcsolódnak és időrendben olykor keresztezik is egymást, mindegyikük jelen van és használatos napjainkban is:
TALKBOX
A talkbox 50 évvel korábban robbant be, mint maga az autotune. Röviden úgy kell elképzelni a masinát, és annak működését, hogy van egy akusztikusan elszigetelt doboz, amiben egy hangszóró foglal helyet, ebből pedig kivezet egy műanyag cső. A cső mellett elhelyezkedik egy mikrofon, ez erősíti fel a képzett hangot, ami végül nagyon egyedi, sajátos módon szólal meg. Az adott zenész így, a száj formájának változtatásával „néma artikulációval” szabályozhatja a hang magasságát/mélységét, ahogy tette ezt a ’70-es évek elején maga Stevie Wonder is:
Egyedülálló, utánozhatatlan atmoszférát teremtett vele Roger Troutman a 80-as évek végén:
A Queen is jót nyávogott vele ’91-ben:
De ugyanúgy feltűnt a kortárs, mainstream popzenében is:
És a gúnynevén mumble rapnek nevezett, Lil Yachty által bubblegum trapnek aposztrofált zenében is:
A következő hangeszköz, a vocoder térhódításával a talkbox elvesztette régi domináns szerepét, ugyanakkor mégis nagy jelentőséggel bír, a hamisítatlan autotune-hatás nem is létezne nélküle. A rock világán belül is elterjedt, előszeretettel alkalmazták gitárosok, használta a Guns N’ Roses-on keresztül a Bon Jovin át Peter Framptonig sok mindenki.
VOCODER
Különös utat járt be a vocoder, míg elért a pop –és elektronikus zenéhez: Homer Dudley 1936-ban találta fel, az eszköz eleinte fontos szerepet játszott a világháború alatt -mint haditechnikai berendezés- telefonhívásokat titkosítva –és közvetítve. Majd évtizedekkel később, 1968-ban Robert Moog, az elektronikus zene nagy mágusa kifejlesztette a talkbox utódjának tartott hangszintetizáló készüléket, ami az emberi hangot digitális hangszer-hanggá transzformálta.
A vocoder által megteremtett hangzás a Daft Punk védjegyévé vált:
Az elsők közt kísérletezett vele a Kraftwerk:
Pörgős, eszeveszett iramot diktáló, electrós cumót hozott össze vele az Apollo 440:
De figyelemreméltó Kanye West Runaway című balladájának utolsó 3 perce is, szenvedélyes vocoder-betéttel tarkítva, amiben Ye jóformán egy gitár hangján szólal meg:
De térjünk is vissza cikkünk főtémájához.Az autotune-t eredetileg futurisztikus pop slágerekben használták:
1998-ban Cher Believe című száma ott volt az első könnyűzenei felvételek közt, amiben feltűnt az effekt:
Majd Jennifer Lopez ihletésére T-Pain, az autotune koronázatlan királya egy új szintre emelte, ezzel egyre jobban elterjesztve az ekkor még bőven gagyinak számító effektet. A sztori röviden úgy szól, hogy a rapper szeme felcsillant, mikor meghallotta J.Lo 1999-es sikerszámát, az If You Had My Love-ot, amiben röpke 2 másodperce hangzik fel egy autotune-ozott vokál. Ezután T-Pain közel másfél évig kereste, hogy mégis mi volt ez, és miképpen használhatná ő is, majd 2005-ben, debütáló albumán már rutinosan, állandó jelleggel alkalmazni kezdte.
2007-ben Snoop Dogg is felvette a repertoárjába:
Majd miután Lil Wayne is legitimálta a hiphopban, Kanye West 2008-ban egy egész lemezt szentelt az autotune-nak, - és nem mellesleg elhunyt édesanyja emlékének- ezzel megalapozva annak elterjedését és bizonyítva létjogosultságát. Ezért itt és most szögezzük le, hogy az 808’s & Heartbreaks minden kétséget kizáróan a 21.századi, kortárs trap –és rapzene legtöbb előadóját inspiráló lemeze, ami egy meglehetősen új irányvonalat adott.
Ennek ellenére 2009-ben Jay-Z, mint a régi értékek védnöke legszívesebben kinyírta volna az effektet.
De az autotune életben maradt, és mára már mindenki használja, (ki titokban, ki büszkén és tudatosan) a rapszakmáról nem is beszélve. Nagyívű, szenvedélyes és szentimentális balladákhoz meg aztán pláne passzol:Hova tovább? – A prismizer
A prismizer hangzása meglehetősen hasonlít a vocoderéhez, de könnyedén hihetjük autotune-nak is, viszont egy sokkal frissebb technikáról van szó, ami alapjaiban egyezik az előbbiekkel, de a végeredmény mégis egy árnyalattal másképp szól. Először Chance The Rapper 2016-os, Grammy-díjas mixtape-jén, a Coloring Bookon tűnt fel, majd Frank Ocean második albumán, a Blonde-on, a Bon Iver 22, A Million-jén és végül, de nem utolsó sorban a prismizer feltalálójának, Francis Farewell Starlite-nak (Francis and the Lights) debütáló anyagán, a Farewell, Starlite!-on. A név a prisma és a harmonizer szavakat ötvözi, ezzel utalva a telített és fényes hangzásra, amit megteremthetünk vele.
(via Genius, Business Insider)
