Keresés
  • Főoldal
  • Zene
  • Hiphop
  • „The South Got Something To Say” - Déli hiphoptörténelem 1. rész

„The South Got Something To Say” - Déli hiphoptörténelem 1. rész

P. Nagy Dávid - 2018.11.18. 15:53
1208
A hiphop csírái az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején születtek meg az Egyesült Államok legrelevánsabb metropoliszának, New York City-nek Bronx negyedében, melyben különösen nagy szerepet játszott DJ Kool Herc, „a hiphop atyja”, Afrika Bambataa, „a hiphop keresztapja”, és Grandmaster Flash, az első, soha nem látott hírnévre szert tevő rapper.

Ez a terület, azaz a keleti tagállamok azok, ahol a karibi – elsősorban jamaicai – bevándorló lakosság által magával hozott calypso, ska, reggae, és az azt tárt karokkal fogadó, helyi színesbőrű lakosság zenei örökségéből fejlődött ki a műfaj. Utóbbiak felmenőinek zöme a polgárháború befejeztével az egykori, déli Konföderáció területeiről költözött az északi iparvárosokba a kedvezőbb életkörülmények és munkalehetőségek reményében. Zeneiségüket tekintve legmeghatározóbb az 1920-as évektől a – Louis Armstrong, Lester Young és társai által világhírűvé vált – jazz, majd az 1950-es évektől az R&B (rhythm and blues), mely megtartotta elődei dallamvilágát, ellenben nyomatékosította az éneket – ahogy a korabeli szaklapok nevezték a „fekete pop”. Párhuzamosan pedig virágzott a soul is – mely, mint nevében is tükröződik a szenvedélyesebb, lélekből szóló zenére fektette a hangsúlyt – megkezdte hódítását a Billboard toplistáin, ötvözve a rock and roll és blues elemeit.

Ugyanakkor a műfaj markáns tovább terjedéséig az 1980-as évek második feléig várni kellett, mikor is a hiphop, ahogy Common mondja – a rapet mint gyerekkori szerelmét leíró allegóriában – az I Used to Love H.E.R. című klasszikusában: „elköltözött a Nyugati Partra”. 1989-től számolják – Jay-Z 2001-es Blueprint című albumával bezárólag – a hiphop „aranykorát”, hisz ebben az esztendőben tört be a köztudatba beszédes nevű N.W.A. azzal, hogy megjelentette Straight Outta Compton című nagylemezét. Radikálisan politikus szövegeik gyakran Martin Luther Kinget és Malcolm X-et idézték, a szókimondó lemez botrányos hatással volt az Egyesült Államokra. Fuck tha Police című forradalmi számuk közvetlen ihletője a feltörekvő rapperek indokolatlan átkutatása volt. Ezek után fenyegető levelek sorát kapta az N.W.A az FBI-tól, az ügyet a média hosszasan taglalta. Ahogyan a gangsta rap újabb és újabb csillagai ragyogtak fel, úgy születtek komolyabb felvetések a rap betiltásáról, cenzúrázásáról a médiában. Szubkultúra lévén elsősorban az idősebb generáció fogadta felháborodott elutasítással. Úgy hitték a rap negatív hatással van a fiatalokra, és ennek hatására a bűnözés felé fordulnak. Nem realizálták, hogy a „környezetük termékeként” csupán arról szóltak, amit nap mint nap átéltek, ahogy The Game – a 2000-es évek egyik legnevesebb, comptoni rappere mondta:

Gyerekkorunk óta mindennap hallottunk lövéseket, helikoptereket körözni a környék felett, láttuk a holttesteket az utcán… Egyszerűen csak hozzászoktunk. Annyi elhunyt barátom van, hogy az kész röhej.

Sokan ahelyett, hogy elgondolkodtak volna a mondanivalón és a mögöttes tartalmon inkább fejüket elfordítva primitívnek titulálták a hiphopot. A kezdeti hisztéria viszont idővel mérséklődött, és a „szabadság országa” hű maradt becenevéhez. Azonban ezen az úton az ország minden területén keresztül kellett mennie a műfaj úttörőinek. Nagyságrendileg 20 évvel a hiphop megszületése után derült ki, hogy miképp André 3000 – minden idők legmeghatározóbb rapduójának az OutKastnek az egyik fele – mondta, amint kifütyülték az 1995-ös Source Awards díjátadónA délnek is van mondanivalója”. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy regionális összehasonlításban a déli államok a 2000-es évek eleje óta töretlenül uralják a zenei ranglisták csúcsát.

(lásd ábra: 13,8% vs. 44,2%)
A siker és elismertség, ugyanakkor nem esett a déli hangok ölébe egyik pillanatról a másikra. A történet Florida fővárosában, a tengerpartjairól híres Miami, Liberty City negyedében gyökerezik, melyet földrajzi elhelyezkedéséből következően, már alapítása óta erős karibi hatás jellemezett. Luther „Uncle Luke” Campbell volt az első, aki elképesztő népszerűségre szert tevő hiphop partikat szervezett, eleinte csupán szakácsi szakmáját kiegészítő hobbiként, mely szórakozást és mellékkeresetet is jelentett neki. Az utcai és parki bulik, viszont hamar a rendőrség ellenszenvét váltották ki, melyből már 1980-ban több ezer fős és számos halált követelő lázadás tört ki. Uncle Luke és körei a további konfliktusokat megelőzendően saját helyeket kértek, hiszen alul fejlett szociális háló és munkahelyek hiányában, így sokan legalább pozitív kicsengéssel tölthették idejüket es elfeledhették a nehézségeket pár órára.

Ezek után Luke folytatta a szervezői munkáját, míg saját klubbal és kiadóval a kezében útnak indította a basszusközpontú számaikról elhíresült 2 Live Crew raptriót. Ezzel a jellegzetességével máris elkülönült a korábbi két part hangzásvilágától, melyhez az azóta is déli sajátosságként emlegetett lehető legszókimondóbb szövegi tartalom is társult, elsők közt az 1986-os Throw That D című slágerben, de hasonlóan híres és hírhedt lett a Me So Horny pár évre rá.

Fentiekhez hasonló fejleményként a középosztálybeli, idősödő, fehér szülők a saját, szubjektív, morális mércéiket próbáltak rákényszeríteni az új generációnak szóló, más kulturális közegből származó zenészekre, így az As Nasty As They Wanna Be nagylemezük betiltásáért már megjelenésekor egy hiphopot megrögzötten üldöző floridai sheriff, Nick Navarro harcolt olyannyira, hogy sikeresen söpörtette le a lemezboltosok polcairól azt, árusításáért pedig börtönbüntetést is kiszabtak. Mindazonáltal nem lehetett ilyen könnyen megtántorítani a szabadság nevében kiálló fiatalokat, így Uncle Luke-ék az említett sheriff városába utaztak fellépést tartani. A hatóságok a rendezvényt megszakítva már le is tartóztatták a multimilliomos csapat tagjait.

Mindeközben a hipokrita hozzáállását az amerikai államnak jól szemlélteti, hogy a hasonlóan szabadszájú Dice Clay zenei, és Eddie Murphy vagy Richard Pryor stand-up lemezeit kérdés nélkül forgalmazhatták. Az egyedüli különbséget a kiadók vezetőinek a bőrszínében volt kénytelen felfedezni a közelebbről szemlélődő nyilvánosság. Ekkorra már e zene is poppá kezdett lenni, népszerűsége az egekbe szárnyalt, így kénytelenek voltak Campbelléket is felmenteni. Elengedhetetlen fejleménye lett azonban az ügynek innentől kezdve a szókimondó lemezekre figyelmeztető szülői felügyeletet tanácsoló matrica minden rapalbumon.

A déli zene virágzása később e tekintetben többnyire békésen, az állam tettleges beavatkozását megkerülve folytatódhatott. Egyre többen a bandaháborúk helyett, a szájukkal szálltak egymás ellen a ringbe, ún. „rapbattle”-ök keretében. 

Ellenben a déli államok lenézése és csupán a „vidék próbálkozásának” tartása még jó pár évig fennállt, mely a taxasi Houston szegénynegyedéből származó Willie D becenévre hallgató boxolóval kezdett jobbra fordulni. Érdekesség, hogy zenei karrierje melletti végleges voksa csupán annak köszönhető, hogy a fejfájásai ezesetben elmaradtak, így inkább a rapversenyekre tette fel életét. Ő, Scarface és Bushwick Bill lettek a Prince J által alapított legendás Rap-A-Lot Records kiadó először feltörekvő triója a Geto Boys képében. Bár az N.W.A hatása kézzel fogható, mégis mindhármuk eltérő személyisége – a vidéki arc, a szövegközpontú és az őrült – alkotta a csapat elsöprő dinamikáját, amivel a nép kedvenceivé váltak. Újabb déliekre többé-kevésbé illő attribútumot alkottak meg, mely nem volt más mint az eszméletlen termékenység. Jellemző volt, hogy akár egy-két hét alatt rögzítették egy teljes lemez zeneanyagát. Másik elengedhetetlen teljesítményük a horrorcore és hardcore hiphop megalkotása, amiben szándékosan elvetették a felháborító dalszövegek sulykát. Legjelentősebb alkotásuk a mára klasszikusnak számító 1991-es We Can’t Be Stopped, mely borítóján a barátnőjével veszekedésbe került és véletlen arcon lőtt Bill látható egy kórházi ágyon. A csapattagok közül Scarface önállóan is hasonlóan nagy sikereket ért el a későbbiekben, tovább öregbítve a Dél hírnevét olyannyira, hogy nemegyszer a legjobb szövegírók rangsorában emlegetik.

Az 1990-es évek elején robbant be a köztudatban a legendás UGK duó is, eget rengető hatással az amerikai zenére. Pimp C és Bun B párosa tökéletesen illettek össze kereken két évtizedes karrierjük során, melynek előbbi tragikus halála vetett véget, egy véletlen „purple drank” túladagolás révén. Bun elmondása szerint a sikerük titka és inspirációjuk a fent említett kortársak, és az állandó pozitivitás mellett a barátságuk volt:

„Egymás kedvenc rapperei voltunk. Én mindig csodáltam Chad őszinteségét, ő pedig az én kitartásomat.”

A déli Bibliaövezetre jellemzően különösen vallásos környezetből származó srácok mindenekelőtt gospel es blues alapokból dolgoztak, ehhez mérten – bár stúdiójukban minden hangszer megtalálható volt, mégis – a legfontosabb a duó beatjeiben az orgona, kiegészítve hümmögéssel és tapssal, mely újabb egyedi adalék volt a hiphop hangzásának kialakításában. Továbbá a The Southern Way EP hullámai a Pimp C által felfedezett ún. 808 dobgép rendszeres alkalmazásában élnek napjainkig, a lelassult, lélekteli hangzás mellett. A mély hangzású dobnak köszönhető, ami miatt a trap genezisét jelentő UGK zenéje egyben az „autók hangszóróinak zenéjévé” is vált. Debütáló lemezüket a helyi rádiók azonnal felkarolták, és a kiadók is 100 napon belül terjeszteni kezdték országos szinten. A déli államok rapzenéjének kontúrjai az 1990-es évek közepére végleg kirajzolódtak.

Úgyszint megkerülhetetlen a Tennessee államát képviselő Three-6 Mafia démoni hatosa, akik már-már goth zenei hatásokkal barázdált sötét hangzása, napjainkig tovább él többek közt Travis Scott, ASAP Rocky és Bones alkotásaiban, de még szövegileg is inspirálta például Eminem korai, megrettentően brutális szövegeit, valamint a manapság oly divatos „triplet flow” is szerepelt számaikban. A csapattagok közül pedig sok átlag zenehallgatónak se kell bemutatni az azóta is termékeny és sokmilliós megtekintéseket produkáló Juicy J-t, aki a Wiz Khalifa féle Taylor Gang kiadó társtulajdonos is.

Kevésbé hosszúéletűre, mégis nagy hatásúra sikeredett, 8Ball és MJG párosa, akik kezdetben erősen merítettek a G Funk érából, de On The Top Of The World lemezük lágy, fülbemászó zenei és szövegi elemeivel, jó pár gyengébb folytatásuk ellenére is kiemelkedők, és elismertek maradtak Délen.

Az atlantai OutKastet sokak által ismert, de egyértelműen leszögezhető az is, hogy a déli államok legmeghatározóbb csapata volt minden tekintetben. Még hazánkban is szinte az összes nyitott füllel járó ember hallotta a 2003-as Hey Ya! popslágerüket, de már az 1995-ös Southernplayalisticadillacmuzik debütáló nagylemezükkel elismerések sorát vonták maguk után. Ennek ellenére csak ezután kezdődött a duó valódi művészi szárnyalása, hiszen – talán párját ritkító módon – egy mélypontja sincs hatalbumos, díjözönös, kritikusok és hallgatók által egyöntetűen istenített karrierjüknek. Köztük a hiphop lemezek Metacritic listájának dobogósa a Stankonia, és a legnagyobb példányszámban elkelt raplemez a Speakerboxxx/The Love Below, a maga 11,4 milliós példányszámával. Ha azonban az 1990-es évekből kell választani, az Aquemini klasszikussal érdemes kezdeni a sort. Bár 2007-ben felbomlottak, így – tiszteletet érdemlő módon – a csúcson abbahagyva közös pályafutásukat, André 3000 döntése révén, mégis Big Boi szólóban is összetudott hozni szót érdemlő munkákat. Húsz éves évfordulójukra egy koncertsorozat erejéig még a Szigetre is ellátogattak, ahol megtapasztalhatta a hallgató, hogy ez idő alatt se vesztett fényéből az Eminemet, Kanye Westet, Pharrellt, Tyler, The Creatort, A$AP Rockyt, Brockhamptont és szinte minden más utánuk következő előadót is elsőszámú hatásként és példaképként érő duó. André extravagáns ruhakölteményei az öltözködésben is maradandót alkottak, mely merített a keleti és afrikai kultúráktól kezdve, a hagyományosan női ruházaton át minden szokásostól eltérőből, mindvégig ízlésesen téve azt. Míg a – neve után a Dr. Drével való összetévesztés elkerülése végett számot biggyesztő – művészlélek, André 3000 alternatív, gyakran érzelmekről nyíltan szóló, R&B-vel és énekkel kevert rapet készített, párhuzamosan Big Boi a klasszikusabb, keményebb rapper karakterét vitte. Mindvégig egyenlő mértékben okos, szójátékokkal tűzdelt, könnyebb emocionális témákat, és komolyabb, spirituális és politikai kérdéseket is tárgyaló, elismert irodalmi alkotásokat megszégyenítő dalszövegekkel éltek. Végezetül pedig az, hogy ma Atlanta a rapzene nemhivatalos fővárosa, jelentős mértékben nekik, és a hozzájuk köthető Dungeon Family zenei kollektívának köszönhető.

Az OutKasttel együtt felnőtt srácokból alakult – a furcsa, de munkáikat tekintve annál jogosabb nevű „the Good Die Mostly Over Bullshit”, röviden – Goodie Mob, olykor alulértékelt négyese, gyakran eltűnik a baráti duó árnyékában, ugyanakkor a Soul Food című 1995-ös nagylemezük nélkül nincsen déli hiphop. Minden csapattag hangja és karaktere kristálytisztán csillog az alternatív elemekkel, és tartalmas szövegekkel operáló csapaton belül, a sokszínű tehetségek sorában azonban kimagaslóan a legnevesebb, az azóta rappelését háttérbe szorító, és elsősorban „egy a százból” énekhangját kicsiszoló CeeLo Green, akit a világ összes táján ismernek, ha mást nem, 2010-es Fuck You című rádiókedvenc slágerével.

Ha egy beszélgetésben a „Dirty South” a téma elengedhetetlen, már az 1990-es években is a new orleans-i Cash Money Records. A Birdman által alapított kiadóból született 1997-ben a rövidéletű – a kiadó fejét, valamint a karrierje elején és valódi sikerei előtt lévő Lil Wayne-t is magába foglaló – Hot Boys, kik közül az első „platinumhalászó” a napjainkra háttérbe szoruló Juvenile. 400 Degreez debütáló lemezét követő években sikert sikerre halmozott, az azóta számtalan – a fiatalok közül Drake, vagy Wifisfuneral és YBN Nahmir általi – feldolgozást megélt Back That Azz Up és Slow Motion slágerei immár önmagában is a klasszikus déli hiphop álló csillagai. A Cash Money körül pedig történtek konfliktusok – így a 50 Cent közvetlen tapasztalata által is csak „apának és fiának” tartott – Birdman és Lil Wayne közt, mégis hírnevét olyan világsztárok öregbítik mint Nicki Minaj, Drake, Young Thug vagy Rich Homie Quan.

A megelőző évezred utolsó évtizedének másik kulcs fontosságú kiadója a szintén New Orleans-ban alapított No Limit a sikeres bizniszmannel és rapperrel Master P-vel az élen, aki ma az egyik legnagyobb hiphop dollármilliomos. A No Limit öröksége nem csupán a röhejesen – egyesek szerint ízléstelenül – photoshopolt albumborítók özöne által tapintható, hanem nem egyszer minőségi zenével is párosult. Több rövidéletű, de sikeres előadót – mint Mystikal – felkarolt a kiadó, továbbá még a nyugatról éveken át „lízngelt” Snoop Dogg is jó pár éves louisianai kiruccanása alatt készítette el egyik legkiválóbb korongját, az 1996-os No Limit Top Doggot.

Must Listen SOUTH 2000 előtt
2 Live Crew - As Nasty As They Wanna Be (1989) / Geto Boys - We Can't Be Stopped (1991) / Three 6 Mafia -  Mystic Stylez (1995) / Goodie Mob - Soul Food (1995) / UGK - Ridin Dirty (1996) / OutKast - Aquemini (1998) / Juvenile - 400 Degreez (1998)

Hozzászólások