Kövess minket

Hiphop

Idén 32 éves a “Take a Look Around” album, Masta Ace saját, környezetbarát akciófigurával ünnepel

Megosztva

Valamivel több mint 32 évvel ezelőtt, 1990. július 24-én jelent meg Masta Ace debütlemeze, a Take a Look Around korong a néhai Cold Chillin’ Records gondozásában. Az 55 éves New York-i rapper pedig szeretné méltóképpen megünnepelni a jeles alkalmat, ezért rendhagyó módon egy saját maga által tervezett, saját magát ábrázoló akciófigurát dobott piacra, mely a lemez borítóján is szereplő klasszikus, sárga garbós, szürke zakós szettben feszít.

A mindösszesen tíz centis figura, amellett, hogy korlátozott számban készült el, totál kézműves terméknek tekinthető, hiszen kézzel festették, kézzel számozták minden egyes darabját. De nem csak kézműves, hanem környezetbarát is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy biológiailag lebomló anyagok felhasználásával készült.

Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy az amúgy 90 dolláros figurákat rögtön, még az előrendelések során elkapkodták a népek, így jelen pillanatban – a megjelenés után egy nappal – elérhetetlenné váltak.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés