Kövess minket

Hiphop

Joey Bada$$ megvédte a Chris Brown kollabját: „Mindenki követ el hibákat”

Megosztva

Előző héten jelent meg Joey Bada$$ új albuma, a “2000”, mely általánosan pozitív kritikákat kapott, a hiphop fanok és a zenekritikusok is értékelték a rapper ambiciózus projektjét. Volt viszont egy aspektusa a lemeznek, mely több oldalról is negatív visszhangot generált, a kilencedik dalon ugyanis Chris Brown is feltűnik.

A probléma nem Chris Brown tipikus R&B énekével, hanem a személyével van, 15 éves kómából ébredteknek egy kis frissítés: Brown volt az, aki 2009-ben úgy megverte Rihannát, hogy az énekesnőnek kék-zöld foltokkal volt tele a fél feje. Az énekest ráadásul azóta több barátnője is bántalmazással, vagy épp nemi erőszakkal vádolta meg.

Joey a lemez megjelenése óta többször is megvédte a döntését, hogy Chris Brown is felkerült a lemezre. Először egy Reddit kérdezz-felelek során válaszolta azt egy rajongójának, hogy Chris „az egyik legtehetségesebb zenész a világon”, majd megfordította a kérdést: „Ti talán tökéletesek vagytok?

Joey később ehy a TMZ-nek adott interjúban elmondta, hogy meglepte, hogy meg kellett védenie Chris Brownt. „Számomra megtisztelő volt vele dolgozni. Régóta nagy rajongója vagyok. Mindenki követ el hibákat, és nem akarom kisebbíteni a hibáit, de egy idő után mindenkinek lehetőséget kell adni” – mondta a rapper, majd hozzátette, hogy megérti, hogy a rajongói nem szeretnék, ha olyan emberekkel kollabolna, akik árthatnak a hírnevének, de ettől még kiáll a döntése mellett.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés