Kövess minket

Aztaa

Jövőre nyithatja meg kapuit a LeBron James által megálmodott LeBron James múzeum

Megosztva

Noha immár a tizenkilencedik szezonját gyúrja LeBron James az NBA-ben, mégsem tűnik úgy, hogy a 37 éves kosaras valaha is elfáradna. Az elnyűhetetlen King James az idei alapszakaszban eddig 42 mérkőzésen lépett pályára és ezeken nem kevesebb, mint 28.9 pontot átlagolt. (Érdekesség, hogy ennél jobbat legutóbb 25 évesen, a 2009-2010-es alapszakaszban mutatott, akkor közel harminc pontot dobott meccseként.)

Hiába azonban a kiváló statisztika a Los Angeles Lakers sztárja már a visszavonulása után időkre is gondol. Tegnap jelentette be ugyanis az általa vezetett LeBron James Family Foundation hivatalosan, hogy a játékos szülővárosában, Akron-ban múzeumot nyitnak jövőre, mely arra lesz hivatott, hogy bemutassa a játékos életútját a kisgyerekkorától kezdve egészen napjainkig. De nem csak a kosárlabda körül forog majd minden, hiszen fontos szerep jut James saját alapítványának, üzleti vállalkozásainak, illetve a filmes szárnypróbálgatásairól is külön megemlékeznek majd.

A múzeum megnyitását egyébként az elsősorban sportkártyák gyártásával foglalkozó amerikai cég, az Upper Deck is támogatja.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés