Kövess minket

Stílus

Józsefvárosi luxus? Itt a Balenciaga és az adidas közös kollekciója

Megosztva

A Gucci és az adidas még februárban, a milánói divathét kifutóján fedte fel, hogy közös darabokat készítenek együtt, ezek nagyrésze pedig már meg is vásárolható. Az ő mintájukat követve a másik divatóriás, avagy a Balenciaga (amit a Gucci mellett a legnagyobbnak tartanak 2022-ben) szintén a három csíkos brand mellett tette le a voksát, és sok pletyka után bebizonyította, hogy igazak a híresztelések: ők is lehoztak egy kiterjedt kollekciót a sportmárkával.

A Balenciaga x adidas összeborulásról a luxusház két nappal ezelőtt tartott New York-i bemutatóján rántották le a leplet: a modellek BDSM-hatást keltő bőrruhákban és latexmaszkokban vonultak végig a teremben, mindezt pedig olyan celebritások figyelték az első sorból, mint Kanye West, Offset, a Vogue-nagyasszony Anna Wintour, Pharrell Williams, Chloë Sevigny színésznő és divattervező férje, Alexa Demie Eufória-sztár, illetve Amanda Lepore queer-ikon és transznemű énekesnő.

Ezen túl feltűnt még az öccse tragikus halála után még inkább rejtőzködő, zöld adidas melegítőfelsőt viselő Frank Ocean is, akinek hosszú idő óta ez volt az első hivatalos megjelenése. A setting egyébként a New York-i értéktőzsde volt a Wall Streeten – újfent egy kreatív, formabontó, sőt, fancy helyszín a szorongáskeltő havas körterem után.

@i_d

Frank at the Balenciaga meet and greet 👀 #frankocean #balenciaga #ss23 #fyp

♬ original sound – Rockwell

Míg a Gucci és az adidas első prezentálása után hónapoknak kellett eltelnie, hogy a termékek elérhetőek legyenek, a Balenciaga szokatlan módon szinte rögtön a show után megvásárolhatóvá tette majdnem az egész kollekciót (ez abszolút szembe megy a bevett standardekkel), ami már szemlélhető a brand weboldalán és a New York-i üzletükben is beszerezhető május 29-éig bezárólag.

Ha megnézzük az említett honlapot, láthatjuk, hogy két-három darab – nem túl meglepő módon – már el is kelt, némelyikre viszont egyelőre csak előrendelés útján lehet lecsapni.

A felhozatalban találunk hosszú-és rövidujjú felsőket, zoknikat, bőr-és farmerdzsekit, símaszkot, rövid-és hosszú szárú nadrágokat, atlétát, topot, melegítőszetteket, táskákat, kesztyűt és mezt is. A Balenciaga két legismertebb sneaker sziluettje is fel lett frissítve: három csík és adidas felirat került a Triple S kék és törtfehéres-feketés-kávé színű kiadására, és ott az ikonikus, három szintúgy csíkkal kevert levélke logó a belebújós, zokni-szerű fekete Speed sneakeren is.

A „baj” (ami már a Gucci x adidas kapcsán is felmerült) csupán az, hogy laikus szemmel nézve, információk hiányában majd az egész kollekcióra rá lehetne húzni, hogy úgy ahogy van, hamisítvány, ugyanis ránézésre sok darab piacos (Józsefvárosos címünket is egy kommentelőnk korábbi hozzászólása inspirálta), igénytelen logómixeléssel legyártott utánzatnak tűnik, még akkor is, ha a cég profi anyaghasználattal ellensúlyozza mindezt.

És az sem utolsó, hogy a Guccidas darabokon tűpontosan ugyanilyen egyszerű formában keverték a két márkajelzést (még az elhelyezés is 100%-osan stimmel), sőt, még a kínai piacos-turkálós vibe is adott volt már akkor.

A trashy fake-effekt leginkább a Speed cipőnél érhető tetten: ha rákeresünk erre a darabra, biztosan találunk korábbról majdnem pontosan ilyen jellegű koppintásokat, de a fekete zokni és a símaszk is erős ilyen szempontból. Ez persze (részben) tudatos döntés is lehet a mémkultúrára nagyban építő és arra olykor-olykor reagáló márka részéről – lássuk be, Demna Gvasalia mindig is szeretett figyelmet generálni.

Vásárolni és nézelődni itt lehet, a darabok ára 210 (74 ezer forint) és 5500 dollár (1 millió 950 ezer forint) közé esik.

Fotók: Balenciaga / Hypebeast

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés