Kövess minket

Hiphop

Kanye majdnem „Hitler” címmel jelentette meg a 2018-as nagylemezét

Megosztva

Kanye Westet régóta rabul ejtette a náci kultúra és Hitler személye – állítja egy korábbi üzleti partnere, aki a CNN-nek nyilatkozott.

A forrás egyenesen azt állítja, hogy Kanye lelkesedése annyira elhatalmasodott rajta, hogy 2018-ban „Hitler” címmel akarta megjelentetni a 7 számos stúdióalbumát. A rappert és producert végül sikeresen lebeszélték erről az ötletéről, így aztán a „Ye” címet kapta a projekt, mely a bipoláris zavarára utaló borítót kapott.

Dicsérte Hitlert, hogy milyen nagyszerű volt, hogy ennyi hatalmat tudott központosítani a kezében, és arról is beszélt, hogy mennyi nagyszerű dolgot ért el a pártjával a német embereknek” – mesélte a forrás, aki névtelen akart maradni.

Ye elvileg azután kattant rá Hitler éltetésére, hogy elolvasta a náci diktátor „Mein Kampf” című könyvét.

Ez nem az első eset, hogy azzal vádolják Kanye-t, hogy Hitlert éltette, korábban a TMZ egyik munkatársa, Van Lathan beszélt arról, hogy egy interjúban Ye imádatát fejezte ki Hitler és a nácik iránt, de ezeket a részeket a felsővezetők utasítására inkább kivágták az interjúból. Ez az interjú amúgy már magában is botrányos volt, itt mondta Ye azt, hogy a feketék „csak választották” a rabszolgaságot, nem pedig belekényszerítették őket.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés