Kövess minket

Bulvár

Kanye örülhet: szakított Kim Kardashian és Pete Davidson

Megosztva

Kilenc hónap után vége Kim Kardashian és Pete Davidson kapcsolatának – tudta meg az Entertainment Online.

Az oldal a párt jól ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Kim és Pete szakítottak és megbeszélték, hogy maradjanak inkább csak barátok. Elmondások szerint nagyon szeretik és tisztelik egymást, de mivel sokat voltak távol egymástól (Davidson jelenleg Ausztráliában forgatja az új filmjét), ezért nehéz volt fenntartani a kapcsolatot. A szakításról valamikor a hét folyamán döntöttek.

A milliárdos celebritás és a humorista tavaly november környékén jöttek össze hivatalosan, de már előtte is találkozgattak, miután közösen szerepeltek az SNL című műsorban. Kim hamarosan volt férje, Kanye West valódi hadjáratot folytatott Pete Davidson ellen, a Skete gúnynevet aggadta rá, veréssel fenyegette meg, dalszövegekben szólt be neki, melynek az lett az eredménye, hogy végül Davidson is visszaszúrt.

Az E! Online úgy tudja, hogy Kim és Kanye válása ettől még nincs lefújva, miközben továbbra is közösen nevelik négy gyermeküket.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés