Kövess minket

Bulvár

Kanye West nem tudja visszaszerezni Kim Kardashiant, be kell érnie a hasonmásával

Megosztva

Ahhoz képest, hogy Kanye West állandóan azt hangoztatja, hogy mennyire együtt szeretné látni a családját, már a harmadik barátnőjét fogyasztja a Kim Kardashiannal indult válása óta. Ye minden egyes váltásnál egyre közelebb kerül a Kim által felmutatott szépségideálhoz, jelenleg már a klón kategóriánál tart.

A rapper és dizájner tavaly nyáron Irina Shayk modellel kavargatott, de az a kapcsolat nem tartott sokáig, gyakorlatilag azelőtt szétmentek, hogy nyilvánosan vállalták volna, hogy együtt vannak. Ezután Julia Fox színésznővel jött össze Ye, ez már egy sokkal komolyabb dolog volt, a páros rendszeresen együtt mutatkozott, divatbemutatókra, étterembe, színházba jártak, barátokkal együtt ünnepelték Julia születésnapját, és mindketten nyíltan beszéltek arról, hogy egy párt alkotnak. Utóbbiban Julia nagyon biztos volt, cikket is írt arról, hogy mennyire egymásra vannak hangolódva, és egy podcastban egyenesen azt mondta, hogy ő Ye új „múzsája„. Kanye eközben elég látványosan próbálta átváltoztatni a színésznő stílusát, pont úgy, ahogy Kim ruhatárát is lecseréltette a kapcsolatuk elején.

Julia Fox hirtelen Rick Owens és Balenciaga cuccokat kezdett el hordani, külső szemlélők rögtön kiemelték, hogy Ye egy új Kimet akar felépíteni. Mindez tartott pár hónapig, majd február közepén hirtelen szétmentek, miközben Kanye Pete Davidsont ostorozta az Insta oldalán és arról posztolgatott, hogy Kim Kardashian a kedvenc embere a világon.

Így jutottunk el a jelenig, és egybe Ye új barátnőjéig, aki nem más, mint Chaney Jones „Instagram modell” és amatőr Kim Kardashian dublőr.

Míg Julia Fox csak öltözködésben kezdett igazodni Kanye feleségéhez, addig Chaney-nek nagyon változnia sem kell Kanye igényeihez, hisz nem csak a szettjeiben, de úgy általánosan a kinézetében is totál Kimre hasonlít. Kapcsolatuk jelenleg ott tart, hogy Ye már az Insta oldalán is újraosztott egy lesifotós képet, melyhez egy szívecske emojit társított. „Szerelmem” – kommentálta alá Chaney.

Kanye eközben egy válásban van épp, melyet a hírek szerint rendre gáncsolgat. Kim Kardashian azt szerette volna, ha a bíróság kimondja, hogy egyedülálló, de Ye fellebezett, nemrég pedig kirúgta a válóügyvédjét, mert nem volt megelégedve a munkájával, és helyette Dr. Dre válóügyvédjét, Samantha Spectort bízta meg a munkával.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés