Kövess minket

Aztaa

Kendrick Lamar állítólag Ghánában forgat dokumentumfilmet új albumához

Megosztva

Péntek 13-án jelent meg Kendrick Lamar 5 éve készülő ötödik stúdióalbuma, a Mr. Morale & the Big Steppers.

Az önreflexív korong – amitől még Eminem szava is elállt – megjelenésének napjaiban Kendrick (új becenevén oklama) Afrikába, egészen pontosan Ghánába utazott töltődni.

A Spotify támogatásával csaptak egy, a dropot ünneplő listening bulit a fővárosban, Accrában, ahol Stonebwoy és Black Sherif ghánai előadók voltak a különleges vendégek Lamar mellett.

Az mc-t a napokban látták focizni ghánai kisgyerekekkel:

És a ghánai Freedom Skatepark gördeszkapályán hesszelni, ahol kislánya is vele volt.

A fent linkelt fotón feltűnhet, hogy az előadót kamerával is követték, ami arra enged következtetni, hogy Kendrick klipet, vizuált, vagy valamiféle anyagot is forgatott a helyszínen. Ez a hír aztán be is igazolódott, hála a diaszpórában élő ghánaiakat és afrikaiakat reprezentáló The Diaspora Affairs szervezetnek, akik egy Instagram-bejegyzésben fedték fel, hogy

Kendrick Lamar dokumentumfilmet forgat az új albumához Ghánában.

Hozzátették, hogy a rapper autentikus módon, Ghána egyik sajátosságán keresztül, az országot remekül szimbolizáló tro tro járműveken (Ghánában és a környező országokban magántulajdonban lévő minibusz taxik, sokan ezzel utaznak ott) promózza is a frissen kikerült anyagot.

Sőt, az alábbi kép elkészülte után interjúkat is adott és a lemezhez kapcsolódó kérdéseket is megválaszolt, ami azért nagy szó, mert a Mr. Morale & the Big Stepperst nem előzte meg semmilyen promóciós jellegű címlapsztori, fotózás vagy nagyinterjú, ami sok A-kategóriás előadónál az album rollout folyamatok része szokott lenni.

Sajnos ennél több nem derült ki a doksiról, feltételezhető, hogy amolyan napló jellegű anyag várható, amiben fontos szerepet fog játszani Kung Fu Kenny „back to the roots”-érzetet keltő ghánai útja is. Bár semmit sem tudni arról, hogy az anyag mikor és milyen formában jelenik meg, szinte biztos, hogy Lamar frissen alapított, pgLang nevű kreatív labeljének égisze alatt lát majd napvilágot.

Kendrick egyébként az album apropójából turnéra is indul, ami Európát is érinti – a magyarok Prágában csíphetik el az előadót legközelebb.

(Hiphopfreaks)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés