Kövess minket

Aztaa

Kifütyülték T.I.-t a standup comedy fellépésén

Megosztva

Rapperből lett komikus, T.I. döcögősen indította a karrierváltást, miután kifütyülték a szettjét a hétvége során New Yorkban.

Tip az April Fools Comedy Jam nevű rendezvényen lépett színpadra szombaton a közel 20 ezer fős Barclays Centerben, de a közönség egy része vélhetően azt hitte, hogy emberünk pár dalt fog csak előadni a repertoárjából, helyette lenyomott egy közel 10 perces standup comedy show-t, melynek a nagy részét végigfütyülte a közönség.

T.I. mentségére legyen mondva, nem hagyta abba a műsort, sőt, meg sem sértődött, szimplán végignyomta a programját, megköszönte a figyelmet, majd lelépett. A rapper/komikus később egy interjúban azt nyilatkozta, hogy habár most nem úgy alakultak a dolgok, ahogy várta, ettől még nem áll le, és tovább próbálkozik a standup szcénában. A kifütyüléséhez az is hozzájárulhatott, hogy Atlantában nemrég egy női komikust vegzált, amiért az poénkodni mert a rapper szexuális zaklatási ügyeivel.

Nem T.I. az egyetlen rapper, aki mostanában humorral próbálkozik, Snoop Dogg például egy Netflix által szervezett stand-up fesztiválon fog fellépni a tavasz folyamán.

(HNHH)