Kövess minket

Film

Kirúgták a Rick és Morty megalkotóját és fő szinkronhangját, miután családon belüli erőszakkal vádolták meg

Megosztva

Miután a Rick és Morty társ-alkotója, Justin Roiland ellen két súlyos vádat emeltek családon belüli erőszak, fenyegetés, és jogellenes fogvatartás bűntettében, az Adult Swim, ahol a sorozat fut, bejelentette, megszakítják vele munkakapcsolatot.

A hivatalos Rick és Morty Twitter oldalon egy szűkszavú közleményt posztoltak, melyben azt írják, hogy mostantól Justin Roiland nélkül folytatódik a sorozat, a készítők pedig keményen dolgoznak a hetedik évadon.

A jelenleg a tervek szerint a Roiland által szinkronizált karaktereknek új hangokat találnak majd, ami nem lesz egyszerű, hisz a két főszereplőnek és mellékkaraktereknek is Roiland adta eddig a hangját. A sorozat operatív feladatait a társalkotó, Dan Harmon veszi át, de Roiland továbbra is társalkotóként lesz feltüntetve a stáblistán.

A Roiland által 2016-ban társalapított játékstúdió, a Squanch Games szintén bejelentette, hogy Roiland beadta a lemondását, amit elfogadtak.

2020 májusában egy meg nem nevezett nő által benyújtott büntetőfeljelentés szerint Roiland állítólag “szándékosan okozott testi sértést” és “jogellenesen megsértette akkori élettársa személyes szabadságát”, a bíróság később távoltartási végzést ítélt meg a nőnek. Roiland ártatlannak vallotta magát a vádakban, áprilisban lesz az előkészítő tárgyalás.

(The Verge)

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés