Aztaa
Kislányos dresszekben és cuki nyakörvekben vágják fel az ereiket a japán fiatalok
Mi az a yami kawaii?
Japán, a végtelenül izgalmas és ezerarcú szigetország, ami több ezer éves, lenyűgöző kulturális öröksége és hatása mellett furcsa találmányairól és szokásairól is ismert. Csáppornó, szokatlan fétisek, banántartó, műajkak, szigorú közösségelvűség, a saját hazánkból is jól ismert patriarchális (apajogú – a szerk.) családmodell, karaoke bárok, szürcsölés, szinglipárnák és cenzúra. A bizarr dolgok tárháza pedig csak bővül, ilyen a májusi Mentális Egészségügyi Tudatosság Hónaphoz is kapcsolódó cikkünk fő témája, a yami kawaii is, ami Tokió központjában, a nagyon színes, nagyon giccses Harajuku negyedben virágzik. Azon a helyen, ahol nem kéne furán érezned magad, ha rózsaszín hajjal, Naruto jelmezt és lila kontaktlencsét viselve flangálnál végig az utcákon. Itt, egy toleráns és hasonló érdeklődésű közösség tagjaként minden japán különc az lehet, aki szeretne, megrökönyödést kiváltva ugyan a meglehetősen konzervatív nemzet többi tagjából. A New York-i alapítású, Refinery29 magazin a sztereotípiákon túl egy remek riportban számol be a felkelő nap – és a világ több – országának különös szubkultúráiról epizódról epizódra, Style Out Here nevezetű sorozatukban. A későbbiekben a videóban taglalt jelenségről lesz szó, de ahhoz, hogy megértsük, mi is az a yami kawaii, és mi minden vezetett a trend megszületéséhez, kicsit vissza kell tekintenünk Japán múltjára, és sorra vennünk a legsúlyosabban jelentkező problémáit.
The Dark Side Of Harajuku Style You Haven’t Seen Yet | Style Out There | Refinery29
On this episode of Style Out There, our host, Connie Wang, takes us to Tokyo to meet the individuals pioneering the Harajuku subculture of Kawaii, more specifically Yami Kawaii. This style of fashion accentuates cuteness while incorporating symbols that represent death. Watch this episode of Style Out There to delve deeper into this morbid trend in Tokyo!
CÖLIBÁTUST FOGADÓ, BEZÁRKÓZÓ ZOMBIK
Hiába jött anno a Japán csoda, és hiába pörög még most is az ország gazdasága, több súlyos probléma árnyékolja be az állam jövőjét. A társadalom elöregedőben, a tizennyolctól huszonéves korosztályt pedig nemhogy foglalkoztatja a házasság és a gyermekvállalás gondolata, inkább az egyedüllétet és önmegtartóztatást választják, amit náluk szekkuszu sinai sokogunnak, vagyis „cölibátus-szindrómának” neveznek. Mindkét nemből vannak, akikre egyaránt jellemző a frigiditás, és az aszexualitás: a szeretkezés, vagy bármilyen testiség iránti vágyuk és érdeklődésük megcsappanni látszik, ez pedig fokozatos elhidegüléshez vezet a férfiak és a nők között. Emellett ne felejtsük el azt sem, hogy az ország élen jár a technológiai fejlesztésekben, ez viszont a párkapcsolatokra nézve nem rejteget sok pozitívumot: a kevésbé magabiztos férfiak már ijesztően valóságos szexrobotokkal is hálhatnak, a japán szexshopok kínálata pedig olyan széles, hogy mindenki megtalálhatja magának a megfelelő játékszert és „társat”, ahelyett, hogy hús-vér személyek felé kéne nyitnia, vállalva a felelősséget a másik iránt.
Így egyre kevesebb újszülött jön világra, a népes nyugdíjas tömeget pedig valakinek el kell tartania – ez a feladat valószínűleg az államra hárul majd, ami nem kecsegtet sok jóval a költségvetésre nézve. Mindez csak egyre tovább zülleszti az amúgy is rossz demográfiai helyzetet, és csak növeli az ország egyik legnagyobb gondját, az elmagányosodást. A számok valahogy így állnak: a 20-as éveikben járó japán férfiak 30,2, míg a 30-asok 30,3 százaléka még soha sem randevúzott élete során, a nők esetében ez az érték 27,9 és 14,8 százalék, az utóbbiak 20%-a viszont legalább hat, vagy annál is több férfival ment randira, derült ki a japanCRUSH által lehozott kutatásból.
Ha ez nem lenne elég, a szülők óriási elvárások elé állítják gyerekeiket, a kényszeres megfelelni vágyás pedig fenyegeti a fiatalokat, akiket egy kisebb iskolai, vagy magánéleti kudarc – jellemzően a zaklatás – esetenként akár az öngyilkosságba is képes hajszolni. Vagy ha épp nem az utóbbit, akkor a bezárkózást, a teljes elszigetelődést választják otthonukban, felmentve magukat minden szociális interakció alól, elbújva a felhalmozott szemétkupacaik és a képernyők mögé. A kínzó remetelétet választó, szorongó, végtelenül depresszív egyéneket hikikomorinak, vagy NEET-nek, (Not in Education, Employment, or Training) tehát munkában, oktatásban, vagy képzésben részt nem vállaló személyeknek nevezik, akik hónapokig, vagy évekig tulajdonképpen el sem hagyják otthonukat, maximum éjszaka, amikor csupán élelmiszerért mozdulnak ki. Közel egy millióan, a 15-19 évesek 30,6%-a, a 20-24 évesek 34,7 százaléka szenvedi végig a mindennapjait így, a szülők pedig nemhogy nem lépnek semmit ez ellen, a szégyentől tartva inkább eltitkolják mások elől gyermekeik betegségét, és hagyják, hogy azok a sötétbe burkolózva, szép lassan minden kapcsolatukat felszámolják a külvilággal. Onnan pedig az erre specializálódott, kiterjedt terápiás módszerekkel is elég nehéz visszajönni. A jelenséget számos anime is feldolgozza, ilyen a bájosan igen fajsúlyos problémákról értekező Anohana, a megoldásokat és válaszokat kereső ReLIFe, vagy a témába vágó listákon állandó első helyet elfoglaló, hibátlan hikikomori-sorozat az NHK ni Youkoso!.
Ne gondoljuk, hogy a hikikomori nem akar változtatni, vagy nem akar magának barátokat, csupán a gondolat, hogy kimenjen, és cselekedjen, máris akkora szorongással tölti el, hogy végül feladja terveit, és inkább visszatér addigi, magányos életmódjához, ami legalább biztonságot nyújt számára. Az imént sorolt tényezők mind ideális táptalajt biztosítanak ahhoz, hogy a yami kawaii virágozni tudjon. Ez pedig nem feltétlenül jelent rosszat: adott egy szokatlan, alapjaiban ellentmondásos trend, ami nehezen befogadható ugyan, mégis segíthet felnyitni a japán társadalom szemét. Egy olyan társadalomét, ami félelemből és büszkeségből, normaszerűen inkább hallgat, ha mentális betegségekről van szó.
AZ ÖNFELÁLDOZÁS KULTÚRÁJA
Japánban évszázadokra visszamenőleg nagy kultusza van az öngyilkosságnak mint valamilyen becses cél érdekében elkövetett hősi önfeláldozásnak. Az egykori szamurájok szeppukut, – ismertebb, nyugatias nevén harakirit- vagyis rituális, hasfelmetszéssel járó öngyilkosságot követtek el, amikor mentesülni akartak az őket érő szégyen és a becstelenség alól. A második világháborúban harcoló öngyilkos pilóták, azaz a kamikazék is hasonlóan jártak el: ahelyett, hogy vereségüket elismerték volna, gyakran rettegve, de mégis eltökélten az ellenség hajóiba vezették gépeiket. Mára a kreált, „nemes” célok elfogytak, viszont egy jó adagnyi stressz és frusztráció ott ragadt a japánok életében, főként a ‘90-es, majd a 2000-es évekből, amikor is a többszörösen jelentkező válság sokakat munkanélküliségbe, onnan pedig az önpusztításba taszított.
Főként ekkor indult el az öngyilkossági hullám az országban, aminek megoldására a kormány közel 30 év alatt több tíz milliárd jent fordított. Olyan bizarr esetekről is tudunk, mint a sindzsü, ami tulajdonképpen egy öngyilkossági szerződés/paktum, amit jellemzően interneten keresztül köt meg egy kisebb csoport egymással, megegyezve arról, hol és milyen módon oltják ki közösen az életüket. Ez az NHK ni Youkosóban is megjelenítésre került, még 2006-ban: a történet főszereplője, a minden reményét elvesztő, hikikomori Satou Tatsuhiro a neten megismert társaival együtt egy szigetre utazik, hogy aztán – később meghiúsult- tervük szerint egy szikláról a tengerbe vessék magukat, kéz a kézben.
Welcome to The NHK- Best Moment
One of most memorable moments from Welcome to the NHK. It’s a great anime, any one that likes anime should give it a try. I do not own Welcome to the NHK, all rights reserved to respective parties.
A CUKORMÁZBA MÁRTOTT JAPÁN EMO
„Az új stílusom a yami kawaii, szeretek cuki lenni, de meg akarok halni.” – olvashatjuk az irányzatot magyarázó példamondatot az Urban Dictionary-n. A jelenség nagyon lebutítva valóban így jellemezhető, ugyanakkor egy ennél sokkal szerteágazóbb és összetettebb dologról van szó, amit mi maximum csak vizsgálgatni, furcsállni és elemezni tudunk, átélni és a környezetünkben megtapasztalni valószínűleg sosem. A yami kawaii jelentése dark (vagy sick) cute, azaz „sötét cuki”, ami utal a trendre jellemző, elméleti -és valóságos síkon egyaránt jelentkező kettősségre. Egy animéből kilépett, lágy hangú iskoláslány szerény ártatlanságával boldog és aranyos, de ugyanúgy magán hordozza a szájpirszinges, melírozott hajú, egykoron MyVipre szelfiző, szebb időket is megélt, meg nem értett emósok agóniáját is. A követők által viselt ruhadarabok egyszerre tartalmaznak komor, többnyire fekete, és kellemes, világos pasztellszíneket: az újkeletű divat lényege pont a sötét tónusú elemek és a vidám, aranyos darabok kombinálásában rejlik, reflektálva a yami kawaii-ban lakozó érzelmi dualitásra is. Harajukuban amúgy már tematikus cukiboltok is nyíltak, ahol minden szükséges kellék megtalálható, köztük egy rakat kiegészítővel, és egy csomó Menhera-chanos gönccel.
#25spinns #harajuku #PARK
558 Likes, 1 Comments – MENHERACHAN メンヘラチャン【official】 (@menherachan_official) on Instagram: „#25spinns #harajuku #PARK”
A Menhera egy szlengkifejezés, amit mentális betegségekkel küzdő személyekre használnak Japánban, de ez mára már egy fiktív alak nevévé is vált. Menhera-chan, a yami kawaii kis kabalája, – akinek amúgy Instagram profilja is van – 2014-ben bukkant fel először egy ismeretlen manga szereplőjeként, és nagyjából az volt a küldetése, hogy a szuperképességének segítségével végezzen magával, ezzel megmentve a világot. „Akkor kezdtem el Menhera-chant rajzolni, amikor a felvételi vizsgáimra tanultam. Otthon éltem, a nagyszüleim pedig folyton zaklattak. Minden nap gyaláztak és sértegettek, ezért megalkottam Menherát, menekülésképp a valóság elől. Először ez csak a saját terápiám egy formája volt, most már a hivatásom is lett, szóval elég keményen dolgozom rajta.” – mondta Ezaki Bisuko, a riportban megszólaltatott Pindúr Pandúr-gyűjtő rózsaszínfiú, vagyis az ikonikus figura kitalálója, akinek szavai azért is érdekesek, mert látleletet adnak arról a destruktív magatartásról, ami sokakat a hikikomori létbe, vagy legalábbis a magányba sodor, ez pedig nem más, mint a menekülés.
#江崎メンヘランド
812 kedvelés, 6 hozzászólás – MENHERACHAN メンヘラチャン【official】 (@menherachan_official) Instagram-hozzászólása: „#江崎メンヘランド”
Japán sajnálatos módon sok-sok menekülő ember országa, azoké, akik traumáik miatt inkább eltűnnek a világ elől, és azoké, akik inkább elrohannak, ha szembe kéne nézniük a tényekkel. Azon túl, hogy Menhera-chan egy borotvapengékkel felszerelkezett, ereit felvágó (!) depressziós cuki-hős, sztorijai komoly üzenettel is bírnak, és gyakran kritizálják is a japán társadalom szigorú, és ódivatú dogmáit a beilleszkedés fontosságáról, ami végső soron az egyéniség elvesztésével is jár.
A yami kawaii szimbólumrendszerébe az okkultizmustól kezdve, a keresztény giccsen át a cosplay -és popkultúráig minden belepréselhető: akadnak itt színes koponyák és choker-ök, az imént említett Pindúr Pandúrok és Dávid-csillag is, de ugyanúgy beférnek az imidzsbe a lilás szívecskékbe írt „meg akarok halni” feliratok, és az akasztáshoz szükséges kötelek is. Másik fő jelkép a mindenhol fellelhető, főként nyakláncmedálként és rajzolt változatban előforduló injekcióstű, és további orvosi eszközök. Az ártatlan szemlélő a szikéket és tablettákat látva önkéntelenül is asszociálhat a szuiciditásra, még akkor is, ha az említett kellékek csillogó, pink környezetben tűnnek fel, elsőre talán barátságos hatást keltve. Az már csak a ráadás, hogy a yamiban használatos kandzsi, (a Kínából keltezhető japán írásjegyek neve – a szerk.) vagyis a „病” egyezik a kórház szót ( byōin – 病院) alkotó kandzsik első tagjával.
A Refinery29 videójában megszólaltatott három harajukui fiatal más-más traumákkal a háta mögött, de ugyanabból a közegből érkezik. Kuua Oyasumi a több mint hetvenezres követőtáborával és a yami kawaiit népszerűsítő Instagram oldalával leginkább influencernek tekinthető, és talán ő az, aki kevésbé az életében bekövetkezett atrocitások miatt, sokkal inkább ezen trendben való kiteljesedés és a divat iránti affinitás miatt választotta a kawaiiságot.
Instagram post by @kuua_oyasumi * May 5, 2018 at 11:53am UTC
8,481 Likes, 49 Comments – @kuua_oyasumi on Instagram
Hanayo esete talán a legriasztóbb és legtragikusabb mind közül: a korábban modellkedő, most íróként és bloggerként alkotó lány már több alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot, a legutóbbi súlyos emlékezetkieséssel járt nála, és többek közt az ügynöksége is ennek apropóján bontott vele szerződést. „Imádom a pinket (…) és a ruhák általában feldobnak” – mondja, miközben boldogan mutatja „Sex Suicide Baby” feliratos, masnikkal és csipkével díszített, kislányos dresszét. Véleménye lényegesen összecseng Bisukóéval: a yami kawaiit ő maga is egyfajta terápiaként és gyógyulási folyamatként éli meg. „Azért egyeztem bele ebbe az interjúba, mert azt szeretném, hogy azok a nézők, akik öngyilkosságon gondolkodnak, lássák a következményeit egy sikertelen próbálkozásnak, és gondolják át döntésüket. Azt akarom, hogy a rajongóim boldogok legyenek, szóval igyekezni fogok ezért.” – üzeni Hanayo, akinek története sajnos közel sem kivételes, és nincs egyedül aggasztó lelki problémáival.
ALKOSS, NE ÖLD MEG MAGAD
„A „cuki” „okosat” is jelent angolul, így tehát mondhatjuk valakinek, hogy „ó, ez aztán okos volt” vagy „ne okoskodj”. De a kawaii-hoz Japánban nem kapcsolódik ilyen negatív másodlagos jelentés. Ez egyszerűen csak a tiszta, boldog érzése a cukiságnak. Amikor a kawaii-t kinyilvánítod, a másikhoz való kötődés és közelség iránti vágyat fejezed ki, epekedést a gyógyulásra. Ilyen módon a >>yami kawaii<< talán segíthet embereken, akik azokkal a sötét és nagyon súlyos problémákkal küzdenek, amik nem kerülnek felszínre a japán társadalomban.” – nyilatkozta a Refinery29-nak Joshua Paul Dale, a Tokiói Gakugei Egyetem professzora, a kawaii kultúrával foglalkozó tudós/cukiságkutató (igen, tényleg van ilyen) aki már számos publicisztikájában és kutatásában foglalkozott az esettel. (Cute Studies, The Aesthetics and Affects of Cuteness)
A yami kawaii értelme és létjogosultsága a művészetben, ezen túl pedig az önkifejezésben keresendő. Hiába a jelenség morbid abszurditása és hiába testidegen számunkra, sőt akár egyeseknek nevetséges is, Japánnak nagy szüksége van az ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezésekre. Az ország fiatalsága nagyon sokszínű, ki „nemtelenként„, ki hypebeastként, ki pedig bájos ruhadarabokat magára húzó lelki betegként bontakozik ki, ez pedig tökéletesen rendben van így.
Végtelenül idealista lenne azt állítani, hogy a yami kawaii térhódítása nagy volumenű változást eredményezne japán társadalmára nézve. De talán erre egyelőre nincs is szükség. A trend tulajdonképpen egy fontos mérföldkőnek, az első lépcsőfoknak számít, egy nagy folyamat kezdetén. Mi lesz, ha eltűnik két év múlva? Majd felbukkan egy másik, amit aztán egy újabb követ. A fiatalságon fog múlni, hogy Japánban megszűnik-e a depresszió, a szorongás, vagy a szuicid hajlam tabuként kezelése és eltussolása. Rajtuk múlik, hogy elkezdjen beszélni más is, aki démonokkal küzd, és az is, hogy a jövőben a szülő ne titkolózzon, ha szorongó gyerekéről van szó. Legyünk bárhol a világon, történjen a traumafeldolgozás a zene nyelvén, (lásd: Mount Eerie – A Crow Looked At Me, Nick Cave and the Bad Seeds: Skeleton Tree) vagy groteszk rajzokon és viseleteken keresztül – a lényeg egy és ugyanaz marad: a fájdalmas tapasztalatok kibeszélése nyitottan, és őszintén, a mielőbbi gyógyulás érdekében.
Válaszd a szobád nyomasztó félhomálya helyett a fényt. Válaszd a valóságot, ne a virtualitást. Válaszd a segítséget, tüntesd el a gyűlöletet. Válaszd a vonatra szállást a vonat elé ugrás helyett. Válaszd a beszédet, ne a hallgatást. Válaszd a pengét, hogy elvágd vele a kötelet. Válaszd a stílusod, válaszd magadat. Válaszd a lélegzést, hagyd a fulladást.
Válaszd a jövőt, válaszd az életet. [highlight]Ha Te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd az ingyenes 116-123 lelkielsősegély-számot, vagy a 06 80 820 111-et.[/highlight]
Felhasznált tartalom: Medium / Refinery29 / VS / Amino
