Kövess minket

Bulvár

Lebénult Justin Bieber fél arca, lemondta a koncertjeit

Megosztva

Justin Bieber videóüzenetben jelentette be, hogy egy ritka neurológiai betegség támadta meg a szervezetét, melynek következtében lebénult a fél arca. Az énekes lemondta a koncertjeit, egyelőre nem lehet tudni, hogy az augusztusi Sziget-fesztiválos fellépésére el tud-e már jönni.

Bieber Ramsay Hunt szindrómában szenved, mely elmondása szerint egy a fülét ért vírusfertőzéssel indult, mely utána érintette az arcidegeket is, ennek következtében a jobb arcán nem tud pislogni, mosolyogni, és az orrát sem tudja mozgatni. Biebs a videóban demonstrálta is, hogy mozdulatlan a fél arca, míg a másik oldal rendben van.

Az énekes elmondta, hogy terápiára jár, arcmozdulatokat kell végeznie, de mást nem tehet, mint vár és bízik a gyógyulásban. „Jobban leszek, csak nem tudjuk, hogy mikor” – mondta, egyben megértést kért a rajongóitól, amiért emiatt nem tud majd egy ideig koncertezni. Bieber augusztus 12-én a Sziget Fesztiválon is fellépne, egyelőre nem tudni, hogy addigra felépül-e.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés